Belföld, Hírek, Külföld

Hihetetlen: Orbán Viktorról is gyűjthettek adatokat a kínaiak

Többek között Orbán Viktorról is gyűjtött adatokat egy kínai cég. De gyűjtött az egyik gyerekéről, volt miniszterelnökökről, egyházi és gazdasági vezetőkről. Az ügyben már a rendőrség is nyomoz. A nemzetbiztonsági bizottság előtt jövő kedden a katonai hírszerzés számol be az ügyről.

 

 

 

 


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden még méltatta az egyre szorosabbá váló kínai és magyar kapcsolatokat„A keleti nyitás politikai stratégiánk egyik legfőbb célja az volt, hogy egy szoros, pragmatikus, és a kölcsönös előnyökre irányuló együttműködést hozzanak létre a Kínai Népköztársasággal” – mondta a külügyminiszter.

Ebbe az együttműködésbe kis zavart hozhat, hogy több mint 700 magyar neve is szerepel azon a listán, amely egy, az államhoz közeli kínai cégtől szivárgott ki még szeptemberben. A kínaiak egy adatbázisban gyűjtötték össze több millió ember javarészt nyilvános adatait. Világszerte majdnem két és fél millió emberről, illetve 650 ezer szervezetről tároltak adatokat.

Adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és volt miniszterelnökökről is, aztán a kormány tagjairól, vezető kormánypárti és ellenzéki politikusokról, sőt, a családtagjaikról is. Az ügyben már a rendőrség is nyomoz. A Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés miatt folytat eljárást. A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, Stummer János szerint „hiába árthat az ügy a kínai–magyar kapcsolatoknak, a kormánynak muszáj lépnie”.

 

 

 

 

 forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?