Életmód

8 reggeli szokás, amit örökre el kellene felejteni

“A szokásaink alkotják a második természetünk” – szokták volt mondani, és jobban belegondolva bizony meglepően nagy igazság van mindebben. A mindennapi szokásaink ugyanis szinte a rabjává tesznek bennünket, ami egyfelől persze jó, hiszen kényelmesen érezzük magunkat a megszokásban, másfelől viszont problémás, hiszen legtöbb esetben el sem gondolkozunk rajta, hogy az általunk rutinszerűen végzett tevékenységek vajon tényleg a hasznunkra vannak-e a mindennapokban. Az alábbiakban 8 olyan reggeli szokást gyűjtöttünk össze, melyek a legtöbbünknél egyformán jelen vannak, pedig határozottan jobb lenne megszabadulni tőlük.

 

 

 

1 Indítsuk zuhanyozással a napot.

A Harvard tudósai szerint a reggeli zuhanyozás közelebb hozza a ,,megvilágosodás pillanatát”, mivel a kora reggeli zuhanyozás során az agy aktív állapotba kerül, de nem zavarják külső ingerek a működését, ezért számos új ötlet és különféle problémamegoldás juthat eszünkbe, ami egyébként a zsúfolt mindennapokban nem biztos, hogy bekövetkezne.

2 Forró víz helyett használjunk langyos, kissé hűvös vizet.

A forró víz pihentető hatású, ami után az ember semmi másra sem vágyik, csakhogy vissza bújhasson az ágyba. Épp ezért érdemes lehet langyos vagy akár hűvös zuhanyozással indítani a napot, aminek számos előnye van: felébredünk tőle, javítja az agyi aktivitásunk és erősíti az immunrendszerünk.

A hideg víz a forró vízzel ellentétben nem szárítja a bőrt, ráadásul kutatások kimutatták, hogy akik rendszeresen hűvös zuhanyzást vesznek, azok éves szinten akár 4 kilogramm súlytól is megszabadulhatnak ezáltal.

3 Mellőzzük a mobiltelefonokat.

Legalábbis a szociális hálózatokat mindenképp. Azzal persze semmi baj sincs, ha a reggeli kávé közben vagy a WC-n ülve felkeressük a legfrissebb híreket, de a reggeleink a mieink, ne pazaroljuk az értékes időnket arra, hogy az ismerőseink és barátaink életét vizslatjuk a közösségi hálózatokon keresztül. A legjobb, amit tehetünk, hogy bekapcsoljuk a kedvenc zenénket, és kiszellőztetjük az agyunkat, hogy felkészüljünk és összeszedjük a gondolatainkat az előttünk álló napra.

4 Ne húzzuk feleslegesen az időt.

A legtöbb felesleges időt reggelente annak a kérdésnek a megválaszolásával töltjük, hogy ,,mit is vegyek fel?!”. Igyekezzünk lecsökkenteni és minimalizálni a ruhatárunk méretét, illetve elsősorban annak színpalettáját, ezzel ugyanis értékes időt takaríthatunk meg reggelente. Gondoljunk csak az Apple atyjára, Steve Jobs-ra, aki maga is elmondta, hogy azért hordott mindig fekete ruhát, mert tudta, hogy az idő pénz és nem szerette volna feleslegesen vesztegetni az idejét a mindennapi ruházatának kiválasztásával.

5 Egyáltalán nem kötelező gabonapelyhen sínylődnünk reggelente.

“Meglepődsz, ha megtudod, hogy egy átlagos szelet pizza és egy tál gabonapehely közel ugyanannyi kalóriát tartalmaz” – nyilatkozta a világhírű dietetikus, Chelsey Amer a Daily Mealnek. A szakember szerint ráadásul a két fogás közül a pizza az egészségesebb választás reggelire, ami ráadásul több energiát is biztosít számunkra az előttünk álló naphoz, mint a különféle gabonapelyhek.

6 Ne rohanjunk étkezés után fogat mosni.

Étkezés után a fogzománc sebezhetővé válik, különösen akkor, ha gyümölcsöt, például citrusféléket vagy szódát fogyasztunk, ezek a termékek ugyanis citromsavat és foszforsavat tartalmaznak. Ilyen esetekben jobb, ha a szánkat egy pohár vízzel kiöblítjük, az esetleges ételmaradékokat pedig fogselyemmel távolítjuk el. Az étkezést követő fogmosással pedig várjunk legalább 30 percet.

 

 

 

 

7 Mellőzzük a fekete kávét.

A közvetlenül ébredés után elfogyasztott fekete kávé fokozza a hormonok kortizol szintjét, ami végső soron szorongáshoz vezethet. Hasonlóan káros hatású az éhgyomorra elfogyasztott kávé, ezért igyekezzünk mindig harapni valamit a kora reggeli első kávénkat megelőzően. Tudósok szerint az első csésze kávé elfogyasztásának optimális ideje az ébredést követő 3. és 4. óra, bár ez legtöbbünk esetében aligha megvalósítható.

8 Várjunk a megágyazással.

Ha ébredés után azonnal megágyazunk, azzal kedvező feltételeket termetünk a poratkák számára, hiszen így az éjszaka során keletkezett (testünkről érkező) nedvesség nem képes elpárologni az ágyneműből. A tudósok azt tanácsolják, hogy ébredés után teljesen szedjük le az ágyneműt a matracról és alaposan szellőztessünk ki, hogy az ágy teljesen kiszáradhasson.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?