Életmód, Igaz történetek

16 ember megosztotta azokat a fotókat, melyek “előtte-utána” részre osztották az életüket

Minden ember életében történnek komoly változások, néha anélkül, hogy ez azonnal egyértelmű lenne számunkra. Ennek megfelelően a legtöbbünknek nem is sikerül ezeket a pillanatokat lencsevégre rögzíteni, cikkünk hősei azonban kivételt képeznek ez alól. A most következő emberek komoly műtéteket éltek túl, elvesztették szeretteiket, vagy épp olyan négylábú barátokra bukkantak, akik később megmentették az életüket.

 

 

 

1 ,,Én és a menyasszonyom, Olívia, 2017. márciusában. Szeretem és utálom ezt a fényképet egyszerre, mivel ez volt az utolsó közös képünk. Olívia autóbalesetben elhunyt.”
13455015 image crop 602x514 1576071073 728 fdc3db962b 1576583775
2 ,,Ezt a képet édesanyámról készítették, hogy megmutassák annak a férfinek, aki feleségül akarta őt venni. Kiderült, hogy a férfi tuberkulózisban szenved, amit végig titkolt édesanyám elől. Szerencsére anyám nem ment hozzá feleségül.”
13454215 image crop 602x603 1575987984 728 189bb44962 1576583775
3 ,,Ezt a képet akkor készítettem, amikor megtudtam, hogy Lyme-kórom van. Az egyetemet is ott akartam hagyni, de a barátaim lebeszéltek róla.”
13454815 image crop 602x495 1576214356 728 97e280c7f5 1576583775


4 ,,Az egyetemen olyan pletykák terjedtek, hogy csak kitaláltam a betegségemet, és valójában ellógom az órákat. Ezt a képet azután készítettem, miután az orvosok közölték velem, hogy az egy éves kezelés után végre újra tudok járni.”
13453565 main qimg 45544b85a3568508904e333309f8b908 1576301442 728 d0d9edce19 1576583775
5 ,,5 évnyi tengeralattjárón történő szolgálat után hazatértem, depressziós lettem, és sokat gondoltam az öngyilkosságra. Alkoholista lettem, de ez a kutya ráébresztett, hogy nem érhet így véget az életem.”
13454065 zewl6ljfbo311 1576142904 728 23ac1f1f9b 1576583775
6 ,,A feleségem ikreket szült. A szülés már megkezdődött, amikor kiderült, hogy császármetszést kell alkalmazni. Szerencsére végül minden jól sikerült.”
13455065 image crop 456x401 1576073694 728 5fd2b6840b 1576583775
7 ,,50 ezer dolláros adóssággal és egy fillér nélkül érkeztem New Yorkba. Munkám sem volt, gyakorlatilag az utcán éltem. Azóta minden megváltozott.”
13454915 image crop 584x579 1576248986 728 087be48759 1576583775
8 ,,Az első lépéseim a gerincműtétem után. Ebben a pillanatban az egész életem megváltozott.”
13454865 image crop 640x679 1576143088 728 61ae67dc75 1576583775
9 ,,2 héttel ezelőtt szültem egy lányt. Ez még nagy boldogság volt, ám ugyanazon a napon rájöttem, hogy az apja megcsalt engem. Másnap elhagytam őt.”
13455215 image crop 602x689 1576074470 728 33b0a355f3 1576583775
10 ,,A barátom 8 év után üzenetben szakított velem, mivel nem tetszett neki, hogy a kollégám hozzám ért az egyik céges fotón.”
13453865 main qimg 156d0c94f0d203ac099ac472c53d225c 1576074631 728 8b176b9d9c 1576583775
11 ,,A terhesség 24. hete. Több mint 10 éve álmodtunk egy gyermekről, de a feleségem folyamatosan gyengült, azt hittem, nem fogja túlélni. A fényképet követő napon megszülte a gyermekünket.”
13453815 main qimg ccc29e21aead3a4f20ff68291110442e 1576075134 728 872b3152c4 1576583775
12 ,,A barátom benevezett egy filmfesztiválra, és ez volt az a pillanat, amikor a zsűri bejelentette, hogy nyert.”
13454965 image crop 693x627 1576143729 728 bcfe816ebf 1576583775
13 ,,Az étkezési zavarom miatt a hajam kihullott, az arcom megduzzadt, és folyamatosan rosszul voltam. De megváltoztattam az életemet!”
13453715 16189410 8d28c7081c66dd4b8de46283b37da63f60c34969 1500 1 1576482151 728 4c6efb61fe 1576583775

 

 

 

 

14 ,,Ezüstérmet nyertem egy karate bajnokságon, de becsípődött a hátam és 2 hétig ágyban kellett feküdnöm. Ez a fotó emlékeztetőül szolgál nekem, hogy sose feledkezzek meg az egészségemről.”
13455115 image crop 602x548 1576225311 728 ff1525877a 1576583775
15 ,,Ezen a képen 18 éves voltam. Az orvosok obszesszív-kompulzív zavar és skizofrénia jeleit diagnosztizálták nálam. A teljes felépülés ezután 2 évig tartott.”
13455165 image crop 486x339 1576226653 728 704bc276f6 1576583775
16 ,,Elhíztam, ezért a barátom SMS-ben szakított velem. Ekkor megváltoztattam az életemet, és így nézek ki most.”
13453515 16237160 eb3e1cdfee192a7d300cdc19ffa790ed48fcf57a 1500 1 1576484555 728 7a4ff9bc79 1576583775

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?