David Vetter igazán különleges gyerek volt. A kisfiú egy steril műanyag sátorban élte le rövid életét, mindössze 12 évet.
A Vetter család komoly problémával küzdött: a családban született fiúgyerekek egy ritka, genetikai betegségben szenvedtek.
A Vetters család elsőszülött fia egy ritka autoimmun betegségben, az úgynevezett súlyos kombinált immunhiány-betegségben (SCID) szenvedett, és mindössze 7 hónapot élt.
A veleszületett betegség veszélye, hogy a betegeknek nem fejlődik ki az immunrendszere. A SCID okai genetikai rendellenességek lehetnek, amelyek az X-kromoszómát érintik. Működőképes immunrendszer hiányában egy egyszerű megfázás vagy karcolás is halálos lehet a betegek számára. Átlagosan 100.000 gyermekből 1 születik ezzel a betegséggel, ami csak a fiú utódokat érinti, a lányok csak hordozhatják és továbbadhatják a kórt.
Miután David bátyja ebben a betegségben szenvedett, az orvosok számítottak rá, hogy ő is ezzel a rendellenességgel születik, és születése után azonnal steril környezetbe helyezték.
Az egyetlen lehetséges megoldás a csontvelő-átültetés lett volna, David nővére, Katherine azonban nem volt alkalmas donornak.
Így a kisfiú egy steril műanyag sátorban élt, fertőtlenített vízzel keresztelték meg. Bármilyen tárgyat szigorúan fertőtlenítették, mielőtt az a sátorba került volna: az élelmiszerektől kezdve, a pelenkákon át a könyvekig és játékokig. David szülei is csak steril kesztyűvel érinthették meg a fiukat.
A kisfiú egyre depressziósabbá és pszichológiailag instabilabbá vált, ezért az orvosok megmagyarázták neki, mekkora veszélyt jelentenek rá a mikroorganizmusok. Ezután azonban Davidben erős fóbia alakult ki, rettegett a mikrobáktól.
Az esetre a NASA is felfigyelt, és különleges védőruhát készítettek a kisfiú számára, amiben életében először mehetett ki a szabadba játszani. Eleinte nem akarta felvenni a szkafandert, mert attól tartott, hogy tele van baktériumokkal, végül mégis beöltözött.
Minden erőfeszítése ellenére David betegsége gyógyíthatatlan maradt, és úgy tűnt, nincs kilátás arra, hogy a jövőben jobbra fordulna a helyzet. Körülbelül 1,3 millió dollárt költöttek a fiú gondozására, de továbbra sem találtak alkalmas donort.
Amikor David 12 éves volt, az orvosok azt javasolták, próbálkozzanak mégis csontvelő-átültetéssel. A donor a fiú nővére lett, annak ellenére, hogy nem volt tökéletes az egyezés. Ekkorra ugyanis a tudósok az átültetés olyan módszerét dolgozták ki, amihez nem volt szükséges a tökéletes egyezés.
A műtét azonban nem úgy sikerült, ahogy azt várták. David szervezete ugyan befogadta nővére csontvelejét, de előre nem látott szövődmények léptek fel. A csontvelőben, amit David a testvérétől kapott, ott rejlett az Epstein-Barr vírus. Ez a vírus nagyon gyakori az emberi szervezetben, de az immunrendszer nem engedi kifejlődni. A probléma azonban az volt, hogy Davidnek nem volt immunrendszere.
„Anya, nem hiszem, hogy működik. Fáradt vagyok. Miért nem vesszük ki ezeket a csöveket, és megyünk haza?” – mondta édesanyjának a kisfiú a műtét után. A család végül hazavitte őt. David édesanyja ekkor érinthette meg először puszta kézzel a fiát.
Eleinte úgy tűnt, minden rendben lesz, David Coca-Colát kért inni, hiszen egész életében erről az üdítőitalról álmodozott.
Az állapota azonban gyorsan romlani kezdett, és az orvosok később megállapították, hogy a fiú szervezetében több száz daganat fejlődött ki.
David mindössze 15 napot élhetett a műanyagbuborékon kívül. Egyik este azt mondta a családjának: „Mindannyiotokat szeretlek!”. Ezek voltak az utolsó szavai.
1984. február 22-én David, akit a világ a buborékfiúként ismert, meghalt.
