Életmód, Érdekes

15 technológiai hirdetés, ami napjainkban már őrületen drága

A technológia rohamos ütemben, megállíthatatlanul fejlődik, ennek következtében pedig, a néhány évvel ezelőtt vásárolt telefon ma már elavultnak számít. Még annak ellenére is, hogy értéke így is magad. Ha belegondolunk, a gyermekkori discman vagy éppen az első számítógépünk pedig, már őskövületnek számít. És mi jön még? Az emberek a közösségi oldalakon osztják meg a technológiai hirdetéseket, amik egyszerűen elképesztőek. Először is azért, mert a termékek hihetetlenül elavultak, másodszor pedig azért, mert az áraiktól leesik az állad. Harmincezer forint egy számológépért? Egy millió forint egy tíz MB-os merevlemezért?? Őrület! Köszönjük szépen, ennyi pénzért inkább kérünk szépen egy papírt és egy tollat. Cikkünk galériája a technológiai hirdetések gyűjteményét mutatja be, korábbi és mai áraikon, amiket látva nem is tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Hiszen ezekkel a technológiákkal ma már semmire sem mennénk.

 

 

 

Tandy Ct-300 mobiltelefon: 1,499,00 USD (450 ezer forint) – Napjainkban: 3 116,43 USD (935 ezer forint)
Panasonic Rx 5500 sztereó: 576,19 USD (172 ezer forint) – Napjainkban: 2 046 USD (613 ezer forint)
Nyolc számjegyű elektronikus számológép: 98,95 USD (29.700 forint)


Imsai PC 10 MB merevlemezzel, 64K RAM: 5 995,00 USD (1.800.000) – Napjainkban 18 700 USD (5,6 millió forint)
Jvc Hr-7300 Vidstar Vhs: 1280,00 USD (384 ezer forint)
Xcomp 10 MB merevlemez: 3 398,00 USD (1 millió forint)
Betavision videokazetta-felvevő: 985,00 USD (295 ezer forint)
Intecolor 3621 51 k-es meghajtóval: 3 300,00 USD (990 ezer forint)
Telefonos üzenetrögzítő: 129,50 USD (38.700.-)


Motorola sztereó Hi-Fi dohányzóasztal: 169,95 USD (51 ezer forint)
Trs-80 számítógép eladva 1977-ben: 3,450 USD (1 millió forint)
Színes televízió: 327,88 USD (98 ezer forint)

 

 

 

 

 

10 megabájt merevlemez: 3500 dollár (egy millió forint)
Westinghouse ‘Big Picture Television’: 269 USD – Napjainkban 2700 USD (810 ezer forint)
Commodore 64: 600 dollár (180 ezer forint)

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?