Belföld, Hírek

Rekordösszeget, 20 milliót csalt ki egy idős nőtől egy unokázós csaló

Ezúttal álrendőrnek adta ki magát a telefonáló, aki ebben az esetben is egy bajba került rokonra hivatkozva kért pénzt.

 

 

 




 

Összehangolt akcióban ütöttek rajta egy újabb unokázós csalón a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a II. kerületben – írja a police.hu.

A nyomozók megtudták, hogy a 74 éves budapesti J. László egy II. kerületi idős nőtől készül átvenni egy nagyobb pénzösszeget. A férfit azt követően fogták el, miután megszerezte a 20 millió forint értékű valutát és ékszereket.

 

 

A XIII. kerületi rendőrök július 28-a óta nyomoztak az akkor még ismeretlen férfi ellen, aki elfogásáig három másik idős nyugdíjastól szerezte meg megtakarított pénzét, családi ékszereit. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható J. Lászlót a nyomozók két hét alatt azonosították.

A nyomozás adatai szerint az időseket J. László jelenleg még ismeretlen társa hívta fel vezetékes telefonjukon. Az idősek megtévesztésére minden esetben ugyanazt a sémát alkalmazta; a férfi a beszélgetés során rendőrnek adta ki magát, és azt állította, hogy egyik családtagjuk súlyos balesetet okozott és azért, hogy ne kerüljön börtönbe, óvadékot kell fizetniük. Az álrendőr a beszélgetés közben kifaggatta az időseket családtagjaikról, így sokszor ők maguk a árultak el olyan információkat, melyet a csalók a beszélgetés során felhasználtak, hogy még hitelesebbé tegyék a kitalált történetet.

Az áldozatok meggyőzése érdekében volt, hogy a hívó átadta a telefont mellette lévő társának, aki a sértettektől megszerzett információkat felhasználva eljátszotta a bajba került rokont; így a stressztől és a jól koreografált történettől az idősekben fel sem merült a gyanú, hogy egy megszervezett csalás áldozatai lettek.

 




A rendőrség készített egy összeállítást is, hogyan zajlanak ezek a beszélgetések:

A telefonáló miután meggyőzte a sértetteket, társát, J. Lászlót az idősek lakcímére, vagy egy megbeszélt találkozási helyre irányította, ahol a férfi a pénzt és az ékszereket átvette.

A BRFK unokázós nyomozócsoportja a zseblopási alosztály nyomozóival közösen fogták el J. Lászlót, akit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságára. A férfit 4 rendbeli csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság augusztus 14-én J. László bűnügyi felügyeletét rendelte el.

A nyomozók a 74 éves idős nőnek a közel 20 millió forint értékű valutáit és ékszereit hiánytalanul visszaadták. A rendőrök J. László még ismeretlen társai ellen jelenleg is nyomoznak.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?