Celeb / Híresség, Érdekes

20+ érdekes tény Al Pacino-ról, aki 81 éve a saját szabályai szerint él

Michael Corleone a „Keresztapából”, Tony Montana a „Sebhelyesarcúból”, vagy az Ördög, az „Ördög ügyvédje” című filmből. Mindannyian más és más kultikussá vált szerep miatt szerettünk bele Al Pacino-ba, aki élete során a filmtörténelem egyik legmeghatározóbb alakjává vált.

 

 

  • Takarítóként és pincér asszisztensként dolgozott, hogy fizetni tudja az iskoláját.
  • Karrierje kezdetén stand-up komikusként is fellépett.
  • 21 éves korában letartóztatták és börtönbe zárták, amikor a rendőrök egy fegyvert találtak az autójában. 3 cellában töltött nap után kiderült, hogy csak színházi kellék.

Al Pacino letartóztatás

  • Alfredo James Pacino, ismertebb nevén Al Pacino 14 éves korában egyszer látta a Csehov művén alapuló „Sirály” című darabot. Az előadás annyira elkápráztatta a színészt, hogy egy komplett Csehov-gyűjteményt halmozott fel.
  • A színész Lee Strasberg stúdiójában tanult, bár inkább Sztanyiszlavszkij módszereinek megfelelően játszik.
  • Pacino életében a sorsfordító pillanatot a Keresztapa forgatása jelentette. A filmet a kritikusok is nagyra becsülték, 1973-ban pedig több Oscar-díjat kapott. Annak ellenére, hogy Al Pacino-t is nevezték a díjra, úgy döntött, hogy nem megy el az ünnepségre, mivel szerepét másodlagosnak tartotta.


  • Jack Nicholson-t és Robert De Niro-t is meghallgatták Michael Corleone szerepére, de a film rendezője, Francis Coppola végül Al Pacino-nak adta a szerepet.

Al Pacino keresztapa

  • Al Pacino, aki a filmben Michael Corleone-t játszotta, tényleg kapcsolódik a Szicíliában található Corleone városához – a nagyszülei ugyanis onnan származnak.
  • A színészt nyolcszor jelölték Oscar-ra, de a hőn áhított szobrot csak 1993-ban, az „Egy asszony illata” című filmben nyújtott alakításáért kapta meg.
  • A művész sokszor utasított el olyan szerepeket, melyek aztán később kultikussá váltak. Szerepelhetett volna például a Csillagok háborújában, a Micsoda nő!-ben, a Kramer kontra Kramer-ben, a Die Hard-ban és a Taxisofőrben is.

Al Pacino szerepek

 


  • Az Ördög ügyvédje című film eredetileg nem tetszett Al Pacino-nak, ezért ötször elutasította a rendezők felkérését, amíg a forgatókönyvet át nem írták. Amikor ez megtörtént, a színész továbbra is kételkedett. A végső meggyőzést az jelentette, amikor Keanu Reeves 2 millió dollárt adományozott a saját jogdíjából Al Pacino javára.

Al Pacino élete

  • A színész nagy rajongója Shakespeare munkájának. 1996-ban még meg is filmesítette a „Richard nyomában” című darabját. Nemcsak rendezte, de a főszerepet is ő maga játsztotta.
  • Kedvenc költője Oscar Wilde, és a színész úgy véli, hogy sok hasonlóság van közte és az angol drámaíró között.
  • Hivatalosan sosem volt házas: maximum a tévéképernyőn nősült meg egy-egy szerep kedvéért.
  • Al Pacino-nak a hangját kellett volna adni El Macho (Eduardo Perez) karakterének a „Gru 2.” című rajzfilmben, de a kreatív ötleteit a stúdió nem támogatta, ezért végül otthagyta a projektet.

Al Pacino Gru

 

 

 

 

 

  • Pacino-nak saját stúdiója is van, ami a Chal Productions nevet viseli. A név első két betűje (Ch) barátját és színésztanárát, Charles Laugton-t szimbolizálja, az második kettő (Al) pedig a saját nevét.
  • Imádja az operát.
  • Első gyermeke csak 6 hónappal az 50. születésnapja előtt született. 11 évvel később a színész ismét apa lett: 2001-ben a színésznő, Beverly D’Angelo ikreket szült neki.

Al Pacino tények

  • 2019-ben megjelent „Az ír” című film, amiben Al Pacino ismét Robert De Niro-val közösen játszott. A film költségvetése 159 millió dollár volt, de ennek az összegnek a nagy része arra ment el, hogy a színészeket számítógépes technológia segítségével megfiatalítsák a képernyőn.
  • Al Pacino-t 14 alkalommal nevezték Golden Globe-díjra, és négyszer meg is kapta a Legjobb színésznek járó díjat.

Al Pacino érdekességek

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?