Érdekes

15 megtörtént esemény a múltból, ami totális őrültségnek hangzik

Az emberiség történelmében jó néhány olyan esemény történt már, ami bármelyik képregényben vagy abszurd mozifilmben megállta volna a helyét. Tudtad például, hogy a 15. és 19. század között az európaiak hatalmas mennyiségben rendeltek múmiákat Egyiptomból, hogy gyógyszereket készíthessenek belőlük? Hát azt, hogy 150 évvel ezelőtt a mérnökök egy méterrel megemelték egész Chicago várost? Szó szerint, házakkal és utakkal együtt.

 

 

 

1 A pávián, ami hivatalosan is a vasútnál dolgozott.

Vasuti pavian

Az 1880-as években Dél-Afrikában élt egy állomásmunkás, James, aki a saját páviánjával, Jack-kel együtt dolgozott. A férfi mindkét lába amputált volt, ezért megtanította a páviánnak, hogyan segítsen neki az állomás körüli munkákban. Az állat kezelte a vasúti váltókat, tisztította a peront, stb.

Egy nap az utasok panaszkodni kezdtek, hogy egy majom dolgozik az állomáson, és a vasút társaság kivizsgálta az ügyet, de mivel a pávián meggyőzte őket a munkához szükséges kompetenciájáról, ezért hivatalosan is felbérelték őt. Az állat napi 20 cent fizetést is kapott, 9 éves vasúti munkája során pedig soha, egyetlen hibát sem vétett.

2 Egyiptomban könnyen vásárolhattunk múmiákat.

Egyiptomi mumiak

A 11. században egy tudós jegyzeteket írt, melyekben a orvosi gyógyszerek előállításával és használatával foglalkozott. Néhány évszázaddal később a tudományos munkáinak fordításakor abszurd hiba történt, ami azt eredményezte, hogy az emberek azt hitték, a múmiák gyógyító tulajdonságokkal bírnak. Ennek köszönhetően a 15. századi Egyiptomban virágzó üzletággá nőtte ki magát a múmiakereskedelem.

Az európaiak hatalmas mennyiségben importálták őket, hogy gyógyszereket és festéket készítsenek belőlük, és csak a 20. század elején derült ki, hogy nincs semmilyen gyógyító hatásuk a múmiáknak, csak egy fatális hiba történt a fordításkor.

3 Most is játsszák a világ leghosszabb koncertjét.

Leghosszabb koncert

2001-ben a német, Halberstadt egyik templomában kezdték el játszani a világ leghosszabb zeneművét. A St.Burchard templomban John Cage egyik zenéjét kezdték el játszani, mely alapból csak 20 percig tart, de a zeneszerzők lelassították, és úgy elnyújtották, hogy 639 év hosszú lett. A zenészek műszakokban adják elő, és folyamatosan váltják egymást. A világ leghosszabb koncertje tehát most is tart, és 2640-ben fog befejeződni teljesen.


4 Egy japán partizán, aki 30 évig nem hitte el, hogy véget ért a második világháború.

Onoda hiroo

1945-ben Onoda Hiroo japán hadnagy, aki a fülöp-szigeteki dzsungelben harcolt, egy szórólapon látta meg, hogy véget ért a második világháború. Onoda ezt az ellenséges erők propagandájának tartotta, és három katonájával együtt folytatta az Egyesült Államok elleni küzdelmet.

Ezt követően két katonája hazatért, az egyiket pedig megölték, Onoda viszont további 30 évig a dzsungelben maradt. 1974-ben aztán végül elfogták, és átadták őt a hatóságoknak. Sikerült megmenekülnie a filippínó katonaság ellen elkövetett merényletek miatt kiszabott halálbüntetés előtt, és később hazatért Japánba.

5 A siklóernyős, akit felszippantott az ég, de túlélte.

Közzétette: Ewa Wisnierska – 2013. április 20., szombat

2007. február 14-én a 35 éves Ewa Wisnierska épp a sikóernyőzés világbajnokságra gyakorolt Ausztráliában, amikor viharba került és váratlanul emelkedni kezdett. A nő egyre magasabbra és magasabbra jutott, míg nem 9946 méteres tengerszint feletti magasságban nem találta magát. A lány ekkor elvesztette az eszméletét az alacsony hőmérséklet és az oxigénhiány miatt.

A siklóernyőjére rakódott jégnek súlya miatt zuhanni kezdett, majd 6900 méteres magasságban Eva eszmélete visszatért, és kinyitotta a vész ejtőernyőjét, amivel sikeresen landolt egy farmon. A nő túlélte, de súlyos fagyási sérüléseket szerzett.

6 A férfi, aki fogadásból landolt New York utcáin.

Repulovel landolas new yorkban

Az amerikai pilóta, Thomas Fitzpatrick kétszer landolt könnyű motoros repülőgépekkel New York utcáin. Először 1956. szeptember 30-án tette ezt meg, amikor egy bárban fogadást kötött, hogy képes 15 perc alatt New Jersey-ből New York-ba jutni. Ehhez elrabolt egy repülőgépet a közeli gyakorlópályáról, és New York közepén landolt. A férfit ekkor 100 dollárra büntették.

Két év után egy másik bárban a csapos nem akarta elhinni Thomas történetét, ezért a férfi újra megtette, hogy megmutassa neki. Ekkor már 6 hónap börtönre ítélték.

7 A pingvin, ami beleszeretett egy anime figurába.

Anime pingvin

2007-ben a japán Tobu-i Állatkertben a 11 éves Humboldt-pingvin, Grape egy nőstény társával, Midori-val élt boldogan. Több mint 10 év után azonban a nőstény pingvin lecserélte őt egy fiatalabb pingvinfiúra. Grape ettől nagyon maga alatt lett.

Az állatkert dolgozói különféle módszerekkel próbálták felvidítani, de igazán egyik sem használt. Évek múltán aztán a kis Grape meglátott egy anime figurát egy látogatónál, és nem tudta levenni róla a szemét. A dolgozók gyorsan szereztek egyet neki a kifutójára, amit a kis pingvin minden nap órákon keresztül bámult.

8 Chicago városát néhány méterrel megemelték.

Chicago megemelese

Chicago egy alacsony, mocsaras térségben fekszik, ezért régen a város utcái esőzés után járhatatlanná váltak. 1856-ban a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek, és néhány méterrel megemelik az egész várost, hogy új szennyvízrendszert építsenek alá.

Az 1860-as években a mérnökök csavaros emelők segítségével nemcsak a hatalmas kőépületeket, de egész városnegyedeket, még a járdákat is megemelték. Külön érdemes megjegyezni, hogy a munka során a város élete nem állt meg, az emberek ugyanúgy élték az életüket és dolgoztak közben az épületekben.

9 A postás, aki kastélyt épített a kövekből, amiket 33 évnyi munka alatt gyűjtött.

Kovekbol kastely

Joseph Ferdinand Cheval egy francia postás volt, aki egy kis vidéki postafióknál dolgozott, mint kézbesítő. A férfi 1879-ben kezdett ott dolgozni, és 33 éven át dolgozott ott, mialatt végig köveket gyűjtögetett munka közben, amiket aztán hazavitt, és palotát épített belőlük. Miután 1912-ben befejezte a művét, a férfi arra kérte a hatóságokat, hogy itt temessék majd el, de ezt megtagadták, ezért a férfi újabb 8 éven át egy hasonló mauzóleumot épített magának a közeli temetőben.


10 A fóka, ami megtanult beszélni.


1971-ben a bostoni akvárium egy fókát fogadott be, melyet Scotty Dunning talált még kölyökként és ő nevelte fel. A férfi néhány hónapig saját otthonában tartotta Hoover-t, a legyengült fókát, és amíg az állat férfi mellett élt, megtanulta utánozni az emberi beszédet. Noha az állat szókincse korlátozott volt, minden kiejtett szava tökéletesen érthető volt. Szólni tudott a gazdájának, hogy menjen oda hozzá, de azt is tudta mondani, hogy „menj innen!”.

Az akváriumba kerülését követően Hoover 5 évre csendbe maradt, de az idő múlásával, amikor kezdte megszokni a személyzetet és a környezetet, ismét megeredt a nyelve. A látogatókat úgy köszöntötte, hogy „Hello!”, és gyakran szólt nekik, hogy „Gyere ide!”. Ennek köszönhetően Hoover híressé vált, és ő lett a világ első beszélő fókája.

11 A férfi, aki 40 éve rémisztgeti a járókelőket.

Bushman 1

San Franciscóban van egy David Johnson nevű férfi, akit Bushman becenéven ismernek a helyiek. (bush = angolul bokor) A férfi 1980-ban úgy döntött, hogy egészen rendkívüli módszert talál ki a megélhetésére: a járdák szélén eukaliptusz ágak mögé bújva rémisztgeti a járókelőket. Bushman 40 éve szórakoztatja így az embereket, akik aprópénzt is adnak neki cserébe. A férfi évente mintegy 60 ezer dollárt, vagyis körülbelül 17 millió forintot keres ezzel a furcsa foglalkozással. Ha érdekel, mit csinál pontosan, az alábbi videóban megnézheted.

12 A rönk, ami több mint 120 éve úszik egy tóban.

Toban uszo ronk

Az Egyesült Államokban található Oregon államban egy kialudt vulkán kráterében található az a tó, amiben több mint 120 éve úszik ugyanaz a farönk. A rönk legalább 1896 óta úszik már a tó felszínén, amióta Joseph S. Diller geológus felfedezte. A 9 méteres fatuskó évtizedek óta ugyanúgy, furcsa mód egyenesen állva úszik a vízben. A 61 centiméter vastag rönknek csak egy másfél méteres része van víz felett, de így is elég ahhoz például, hogy megtartsa egy ember súlyát.

 

 

 

 

 

13 A férfi, aki véletlenül 4800 méteres magasságba repült a léggömbökkel.

Leggomb repules

1982-ben egy kaliforniai férfi, Lawnchair Larry úgy döntött, hogy levegő be emelkedik 45 héliummal töltött időjárási ballon segítségével. A léggömböket a székéhez erősítette, és még sört és szendvicseket is vitt magával az útra. A férfi egy légpisztolyt is vitt magával, ezzel akarta kilőni a léggömböket, hogy megkezdhesse a süllyedést. A férfi csak 10 méter magasba akart emelkedni, de kicsit tovább ment: 4800 méteren állt meg.

A hirtelen emelkedő léggömböktől ugyanis a férfi halálra rémült, és nem merte kilőni a lufikat. Összesen 14 órát töltött a magasban, míg nagy nehezen rá nem szánta magát, hogy kilője a ballonokat. Ezután egy elektromos vezetékre esett, aminél azonnal rövidzárlatot okozott. A férfi csodával határos módon azonban mégis túlélte, és végül 1500 dollár bírságot, illetve egy Darwin-díjat kapott a mutatványáért.

14 Dusty, a kleptomániás cica.

2011-ben a Kaliforniában élő 5 éves házimacska, Dusty a kleptomániás betegségének köszönhetően vált világhírűvé. A macska több mint 600 különféle tárgyat lopott el és vitt haza magával a környékbeli házakból és udvarokból, köztük autómosó kesztyűket, szivacsokat, törülközőket, zoknikat, kötényeket, fehérneműket, játékokat, nadrágokat, fürdőruhákat, és stb. A híres macskával még az Animal Planet egy külön TV-műsort is forgatott, amiben a stáb egy kamerát szerelt a macskára, hogy megnézzék, miként követi el a rablásokat.

15 A nő, aki azt mondta, hogy nyulakat szült, és az orvosok hittek neki.

Nyulakat szulo no

1726-ban a 25 éves angol asszony, Mary Toft meggyőzte az orvosokat arról, hogy nyulakat szült. Mary valóban terhes volt, azonban elvetélt. Ezt a nő azonban eltitkolta, és később bejelentette, hogy nyulakat szült. Az esetet a helyi sebész, John Howard kezdte vizsgálni, aki nem csecsemőtől, hanem állati szervezetből származó nyomokat talált a nőben, amik állítólag nyulaktól származtak. Ezt számos híres orvostársának is elmesélte, akik hittek neki. Amikor a Mary-ről szóló pletykák elérték a királyt, a király a legjobb orvosait küldte a ritka jelenség tanulmányozására.

A részletekbe most nem megyünk bele (mert nagyon sok van), de a lényeg, hogy a királyi orvosok sem tudtak perdöntő bizonyítékkal szolgálni, ezért a csalás egészen addig rejtve maradt, míg a nő később, az első lány gyermekének születése után el nem ismerte a csalást, és azt, hogy megvesztegette John Howardot. Az általa szült nyulakat egyébként a férje vásárolt egy közeli piacon.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?