Életmód, Érdekes, Történelem

20 elgondolkodtató fénykép, amik a történelem során készültek.

Vannak olyan fekete-fehér fotók, amelyeket órákon át tudnánk nézni úgy, hogy sose unjuk meg. A múlt minden képe mögött valami rejtélyes és érdekes történet lapul. Itt van néhány régi fénykép, melyeknek történetét körülbelül csak nagyszüleink tudnák elmesélni.

 

 

 

Az SS Normandie óceánjáró bontása, 1942. február 9-én a New York-i mólón.
A tizenhat éves Arnold Schwarzenegger első testépítő versenye.
A Volga folyó halászai lenyűgöző fogásukkal, 1924, Oroszország.


Egy fiatal eszkimó kislány és a husky kutyája, 1949.
Szörfösök 1922-ben.


James Naismith, a kosárlabda alkotója, feleségével együtt.
A diplomaosztó ünnepség, 1895-ben.
Egy iráni nő a tengerparton, 1960-ban.
Margaret Hamilton, a NASA fő szoftverfejlesztője, 1969.
Joseph Brodsky híres költő, diákjaival, Michigan, 1980.
Nagy-Britannia VI. királya, 1938-ban.
Fawzia Fuad, Iráni hercegnő és egyiptomi királyné, 1939.
A Toronto Maple Leafs és a Chicago Black Hawks játékosai, Jack Evans elvesztett kontaktlencséjét keresik egy jégkorong mérkőzés alatt, 1962-ben.
Gésák beszélgetnek, ​​Japán, 1920-as évek.
Adolf és Rudolf Dassler testvérek, akik híres sportmárkákat alapítottak, mint például az Adidas és a Puma.

 

 

 

 

 

A 22. Nyári Olimpiai Játékok megnyitó ünnepsége, Moszkva, 1980.
Kaukázus katonái, a 20. század elején.
Olga és Tatyana hercegnők az orosz királyi családból a forradalom előtt, 1913-ban.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?