Életmód, Érdekes

A világ 13 legérdekesebb építménye, melyeket emberek használnak.

A világunk egyre nyitottabb az újdonságokra. Na de azért léteznek érdekességek. Például olyan házakat hoznak létre amelyekről el sem tudnánk képzelni, hogy lehet benne élni. A tervezők elmondása szerint lehet. Nézzük miről is beszélünk, és döntsük el utána, hogy tényleg lehetséges e?

 

 

 

1. Skóciában a Lairg falu közelében vízen áll egy kis ház. Rejtélyes kis házikó ez. Állítólag egy család lakja. Ki tudja mi lesz a házikó sorsa, hisz épülése óta már emelkedett a vízszint.
2. A modern kor pincéje. A mai modern házaknak nincs pincéjük, de egy ilyen gömb szerű épületet le ásva a földbe bárkinek lehet. Alkalmas a zöldségek, gyümölcsök és akár bor tárolására is.
3. A Cseh Köztársaság legkisebb háza, Prágában található. Két ház közé épült, mely 2,25 méter széles. Ma már a jobb oldali ház előtereként használják.


4. A Thousand Islands House, az USA és Kanada. Több kis sziget van itt. Van ahol egyetlen ház áll. Annak feltétele, hogy itt házat lehessen építeni nem más mint, hogy egy négyzetméternyi földnek a víz felett kell lennie egész évben, és legalább két élő fának lennie kell.
5. Steve rendkívüli kupola otthona sok kreatív embert inspirál a világon. Ezt a házat egy organikus mangó gazdaságra építették. Az agyagtéglákból készült, és ára körülbelül 2 és félmillió forint.
6. A világ legkisebb házát Van Bo Le-Mentzel berlini építész készítette. Melynek területe csupán csak 1 négyzetméter. A házon van egy ajtó, egy ablak. Bent elhelyezett egy széket. A kis ház súlya 40,8 kiló mely könnyedén átfordítható, így fekhely is kialakítható.Nem utolsó sorban kereke is van a házikónak.
7. Az öko házikó. Mike Basich profi snowboardos is egy kis házat (23 m²) épített a hegyekben. Csak eco anyagokat használt ahhoz, hogy létrejöjjön ez a csodás épület. A hő- és fény ellátást napelemekkel biztosítják.
Mike még egy mozgó házikót is készített barátai segítségével.
8. Hollandiában találhatók a Heimans féle mini házak, amelyek 1 nap alatt készülnek. Ezek a házak konyhával, nappalival és hálószobával vannak ellátva, melyekhez még egy terasz is dukál.
9. Costa Rica egyik gyönyörű azúrkék lagúnája közelében található ez a 1965-ös Boeing repülőgép. Egy üzletember vásárolta meg, hogy egy csodálatos szállodát hozzon létre. Sikerült. Ma is elrepíti a vendégeket ez a gép, csak ma már az álmaikba.

 

 

 

 

 

 

10. Stephen Turner építész egy tojás alakú öko-házat hozott létre. A hihetetlen Exbury tojás hosszúsága 6 méter, átmérője pedig 2,8 méter. Ez a csodaépítmény a vízben található, így élvezhetjük a természetet. Egy zuhanyzó, egy konyha és egy függőágy található bent. A nap energiáját hasznosítja az épület.
11. A Conwyben található kis ház a Guinness Rekordok könyvében is fellelhető. Területe 5,49 négyzetméter. A 16. századtól egészen 1900-ig étek benne.Az utolsó lakó Robert Jones halász volt, akinek az alacsony mennyezet miatt kellett elköltöznie. Ma múzeumként üzemel.
12. Az UFOGEL ház 45 négyzetméter, melyet Peter Jungman készített. Ezt a kis házat bérelni is lehet. Kényelem és a festői környezet várja a vendégeket.
13. A mozgó ház. A csodálatos ház mérete 3,72 × 3,5 × 3,5 méter, súlya pedig 1200 kg. Nem szeret sietni hisz sebessége 37 mph.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?