Életmód

20+ történet exekről, akik a szakítás után sem tűntek el nyomtalanul

A szakítás mindig fájdalmas jelenség, bár erre mindenki másképp reagál. Néhányan ilyenkor kiélvezik a régóta várt szabadságot, amit a korábbi párjuk mellett mellőzniük kellett, mások takaró alá bújva könnyekbe és a kedvenc édességükbe fojtják a bánatukat vagy épp azonnal új partnert keresnek maguknak. Így vagy úgy, valamilyen szinten mindegyik reakció érthető, ám ennek ellenére az emberek még mindig képesek meglepetéseket okozni. Így történt ez a most következő emberek esetében is, akiknek az exeik nem akartak egykönnyen eltűnni az életükből, és ez kiszámíthatatlan, váratlan helyzeteket generált.

 

 

 

  • Az exem felvett egy csoportos beszélgetésbe, ahol megosztotta egy fotót az újszülött fiáról, 8 hónappal a szakításunk után. © Bkklight / Reddit
  • Egy lánnyal éltem együtt. Amikor szakítottunk (átvert engem) a házunk előtti kukába dobta a cuccaim. Most minden reggel látok egy hajléktalan nőt a nadrágomban. © ktvsktvs / Twitter
  • Egyszer a lány, akinek tetszettem, megtudta, hogy az akkori barátnőm megcsalt engem, úgyhogy küldött neki egy emailt, amiben elspoilerezte a Trónok harcát. Azóta is ez volt a legjobb dolog, ami történt velem. © babypinksj / Twitter
  • Az exem azt mondta a rendőröknek, hogy megszereztem a lakása kulcsát, és végezni akarok vele. Még a bérleti dokumentumokban is az én nevem volt. © Chavran / Reddit
  • Megpróbáltam letörölni a morzsákat a telefonom kijelzőjéről és véletlenül belájkoltam az exem nyaralási fotóit az új pasijával. © vineyille / Twitter
  • Találkoztam az exemmel és az új barátnőjével egy bevásárlóközpontban. Váltottunk néhány szót, majd mikor elköszöntünk, hallottam, hogy a lány megkérdezte, ki vagyok, mire a srác azt felelte, hogy a nagynénje. © DamnSheBADD__ / Twitter
  • Az exem továbbra is abba a bárba járt esténként, ahova én. Amikor alakult volna valami egy lánnyal, akkor odajött és közölte vele, hogy megveri, ha nem száll le rólam. © Untypeenslip / Reddit


  • Az exem épp most lépett be az étterembe, ahol egyedül ülök és sültkrumplit eszek. Ezt a Tweetet azért írom, hogy úgy tűnjön, nagyon elfoglalt vagyok. © brettryland / Twitter
  • Az exem szakításkor közölte, hogy tökéletes lennék a második gyermekének anyjának, csak egy baj van: még első gyermeke sincs, úgyhogy ki kell várnom a sorom. © berrybarbarian / Twitter
  • A volt barátnőm szakítás után bosszúból teleplakátolta a városunkat, és nem is az én képemmel, hanem anyáméval, aki egy elismert pszichológus volt a városban. Kinyomtatta a fotóját és olyan szöveget írt mellé, hogy hazudik, tönkreteszi a családokat, pénzt lop, stb. Tette mindezt annak ellenére, hogy anyám gyógyította ki az édesanyját a mély depresszióból (így találkoztunk). © Atrozzi
  • Veszekedés után, mint mindig, most is az expasim keresett először. Az ajtóm előtt állt, egy virággal a kezében. Nem szólt semmit, csak annyit mondott: „nézz ki az ablakon!”. Én odafutottam, és láttam, ahogy a barátai egy léggömböt engednek fel egy felirattal: „annyira boldog vagyok, mióta szakítottunk! Köszönöm!”. Anyám és én napokig nevettünk. © Wine Story / Vk
  • Az exbarátnőm szeretett varrni. Szakítás után sokáig nem adta vissza a cuccaimat, majd végül megkaptam őket, de mindenbe, amibe csak lehetett, belevarrta a nevét. © Tretttoet
  • Az exem elvette a hitelkártyámat és hatalmas adósságot halmozott fel a nevemben. © Ismeretlen / Quora
  • Az egyik exem annyira megszállottan követett engem a szakítás után, hogy élni sem hagyott jóformán. Addig fajult a dolog, hogy el kellett költöznöm egy másik városba. Ezután a barátaimat kezdte zaklatni, hogy hol vagyok, ám ők nem mondtak semmit, úgyhogy belépett egy eltűnt embereket kereső csoportba a Facebookon és megosztotta a fotómat. Hetekig kellett beszélnem különféle szervezetek önkénteseivel, hogy megértsék, én nem egy eltűnt személy vagyok. © Deboratodo

 

 

 

 

 

Bónusz: a Twitter felhasználók elmesélték, hogy mi az, amit elvitt tőlük az exük, amikor szakítottak.

  • Elvitt tőlem egy „Ne légy olyan, mint ő” feliratú malac figurát, amit még Valentin-napra kaptam tőle. © HugsFromStars / Twitter
  • Amikor az exem elköltözött, magával vitte a ventilátort, ami 4 éve volt az erkélyen, és senki sem használta. © KOKOStina1 / Twitter
  • Az exem szakításkor azt követelte, hogy felezzük meg a szupermarketes klubkártyán gyűjtött pontokat. © bones_tumbler / Twitter
  • Visszajött, hogy elvigye a megbontott müzlijét és egy csomag spagettit. © lilislilit / Twitter
  • Szakításkor után visszajött, és elvitte a fazék levest, amit még előző este csinált. © lenor_13 / Twitter
  • Kiszórta a só felét és lecsavarozta a zuhanyfejet tartó fém rudat a fürdőszobában, merthogy azt ő vette. © stassp / Twitter

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?