Életmód

19 ember, akik szilárdan hitték, hogy senki sem fogja észrevenni a kudarcukat

„Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld” – tartja a híres közmondás. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy még mindig vannak emberek, akik félvállról veszik a munkájukat és a feladataikat, nem foglalkozva azzal, hogy így a látványos kudarcokat kockáztatják. Pontosan ilyen hanyag munkáknak lettek szemtanúik a most következő internetezők is, akiket annyira sokkoltak a látottak, hogy a közösségi oldalakon is kénytelenek voltak megosztani őket a nagyvilággal. Mindig azt hisszük, hogy minket már nem lehet meglepni a munka közben mutatott közömbösségből és trehányságból fakadó látványos bénázások terén, aztán mindig jön néhány ilyen fotó, ami teljesen megváltoztatja a véleményünket.

 

 

 

,,A macska felborította a ventilátort, a lakásban a levegő pedig 30 fokra emelkedett, szóval nem maradt más választásom.”
,,Hogyan történhetett ez? A hamburgerem egyik szintje teljesen üres volt.”
,,A távirányítóm folyamatosan beesik a kanapé mögé, de megtaláltam a megoldást. Bemutatom a távirányító-bábot!”


,,Kaptam egy kis szívrohamot, amikor kinyitottam az új laptopom dobozát. Kinek az ötlete volt, hogy a laptopot egy ilyen fedél alá helyezze?!”
,,Ma végre felszerelték a reteszeket, amiket kértünk az irodai WC-ben.”
Nos, van néhány hasonlóság, de összességében elég távol áll.


,,A nagynéném több mint két éve él ebben a lakásban, de csak ma vette észre, amikor szóltam neki.”
Legalább nem kell külön polcot csinálni a WC-ben.
,,A nővérem biztosított róla, hogy tud sushit készíteni.”
Majd a végén egyenesbe rázzák őket.
,,A mosogatógépem lemosta a mérőszámokat a mérőedényemről.”
,,Egy újonnan átadott apartmanban láttam ezt a megoldást.”
,,Eleinte nem értettem, hogy miért ilyen furcsák ezek a rétegelt lemezek, aztán közelebb mentem, és rájöttem, hogy ez csak nyomtatott papír.”
,,Köszönöm annak, aki nem szedte le a matricát a paradicsomomról a szendvicsemben.”
,,Egy barátom lakást bérelt, ahol ez volt a konyhában. Valaki nagyon belegabalyodott.”
Mérőskála egy nem átlátszó üvegen.

 

 

 

 

 

 

,,A bátyám barátnője felvágta a sajttortát.”
,,Ezeket a gömböket szinte lehetetlen észrevenni, miközben kerékpározol.”
,,Egy barátom lányának vettem ezt a szép kis éjszakai fényt. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor hazavittem, és bekapcsoltam.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?