Életmód

17 röhejes élethelyzet, amit csak a testvérek érthetnek igazán

A családon belüli kapcsolatok néha bonyolultak tudnak lenni. Különösen igaz ez a testvérekre, akik között általában olyan kötelék található, ami semmilyen más kapcsolathoz sem hasonlítható. Ennek meglelően persze a testvérkapcsolatok számtalan abszurd és röhejes pillanatot tudnak szülni, melyekről talán sokszor azt hinnénk, hogy csak velünk történhetnek meg, de az igazság az, hogy a világ összes testvére között ismerősek ezek a jelenségek.

 

 

 

1 ,,A testvérem küldte ezt a képet, miután anyánk 12-szer hívott engem és én nem vettem fel a telefont.”

2 ,,A testvérem a városban járt, és kellett neki egy hely, ahol éjszakázhat, úgyhogy építettem neki egy házat.”

3 ,,A bal oldali csillagot akkor kaptam a húgomtól, amikor befejeztem a középiskolát, a jobboldalit akkor, amikor az egyetemet.”


4 ,,Kerékpáros sisakot adtam a barátnőmnek, a húga egy Drake-es maszkot. Ez a két ajándék együtt tökéletes.”

5 Ez velünk született adottság.

6 ,,Amikor a bátyám elküldte magáról ezt a fotót megkért, hogy ne mutassam meg senkinek. Szóval az első az volt, hogy feltöltöttem az internetre.”



7 Az örökös testvérharc az anyósülésért.

8 ,,A pasim épp megkérte a kezemet, de a húgom szerint a körmei szépsége érdekesebb látvány volt.”

9 A legjobb karácsonyi ajándék, amit egy testvér adhat… 😀

10 A testvér-kapcsolatok bonyolultak.

11 ,,Mondtam a húgomnak, hogy hagytam neki egy pizzát, ezért fejvesztve sietett haza az iskolából. Nem állapítottam azonban meg a pizza méretét…”

12 ,,Én és a nővérem évről-évre versenyzünk, hogy ki tud rosszabb ajándékot venni a másiknak karácsonyra. Idén azt hiszem, ő nyert.”

13 Vannak pillanatok, amikor azt kívánnánk, bárcsak egyke gyerekek lennénk.

14 ,,A húgom nem tapossa össze és dobja ki az üres palackokat, inkább visszateszi őket a hűtőbe.”

 

 

 

 

 

15 Vagy épp versenyezni vele, hogy melyikőtök mondja először… 😛

16 A rossz pillanatok persze azért így is eltörpülnek a rengeteg jó mellett, amit a testvérünktől kaphatunk…❤

17 Ezt muszáj itt hagynom a végére: a srác elhitette a testvérével, hogy láthatatlan…😂

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?