Életmód, Érdekes

10 menő dolog, amiről a felnőtteknek fogalma sem volt, hogy mire képesek a csecsemők

Az újszülöttek annyira ártatlanok és védtelenek, hogy a felnőttek folyamatos segítségére szorulnak. Ez így is van, ám ezek a kis csöppségek sokkal erősebbek, mint azt bárki gondolná. Például képesek kémiai impulzusok segítségével manipulálni az édesanyjukat, félig nyitott szemmel alszanak, és nem érinti őket olyan rosszul a hideg, mint a felnőtteket. A mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassunk nektek néhány érdekes tényt a kisbabákkal kapcsolatban, amiről eddig csak kevesen tudtak.

 

 

 

1, Az csecsemőknek több ízlelőbimbójuk van

A csecsemők nyelvén több ízlelőbimbó van, mint egy felnőtt emberén. Tudósok szerint ez azért van, mert szükségük van a környező világ felfedezéséhez. Elképzelhető, hogy a gyerekek nemcsak az ízeket érzik, mikor megnyalnak valamit. Ez szorosan kapcsolódhat a szinesztézia elméletéhez, mely szerint egy érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet. Például egy személy láthatja a zene színeit, vagy érezheti a szavak illatát. Hasonló dolog történik a kisbabák esetében is.

2, A csecsemő meggyógyíthatja az anyja belső szerveit

A tudósok arra lettek figyelmesek, hogy a szívizom gyengeségben szenvedő nők sokkal jobban érezték magukat terhesség alatt. Ez amiatt van, mert a magzatok képesek az őssejtjeikkel meggyógyítani az édesanyjukat. Viszont nemcsak ezt az egy szervet, hanem számtalan másikat is meg tudnak gyógyítani annak érdekében, hogy megvédjék anyjukat.

3, Néhány gyerek félig nyitott szemmel alszik, amivel teljesen ráhozzák a frászt a szülőkre

Orvosok szerint nem kell ettől az állapottól félni, ugyanis a gyermek ilyenkor a REM fázisban van. (Ebben a szakaszban látjuk az álmokat és dolgozzuk fel a nap folyamán kapott információkat) Míg a csecsemők az éjszaka 50%-át töltik ebben a szakaszban, addig a felnőttek csak 25-öt. Ez sokat segít a gyerekeknek a memóriájuk fejlesztésében és az idegrendszer javításában.


4, Az újszülöttek nem izzadnak és könnyek nélkül sírnak

A kisbabák kezdetben könnyen nélkül sírnak és szinte nem is izzadnak. Ez annak tudható be, hogy a könnycsatornák és az izzadságmirigyek még fejletlenek. A testben kétfajta izzadást előállító mirigy található, az apokrin (serdülőkorig aktiválódik) és az ekkrin (szülés után néhány héttel aktiválódik).

A szülőknek figyelniük kell arra, hogy a gyerek ne melegedjen túl, és nem ajánlott több réteg ruhába sem öltöztetni őket, mert az újszülöttek még nem képesek olyan szinten lehűteni magukat, mint a felnőttek.

5, Az újszülöttek képesek érzékelni anyjuk hőjelzéseit

A kisbabák sajátos hőmérséklet-érzékelővel rendelkeznek. Ha közvetlenül szülés után teszik őket anyjuk kebelére, akkor valószínűleg enni fognak. Olasz orvosok arra jöttek rá, hogy a kisbabák ajkainak hőmérséklete alacsonyabb, mint az édesanyjuk mellei. A hőmérséklet eltérése teszi lehetővé, hogy a csecsemő megtalálja az élelem forrását.

6, Az újszülöttnél több idegi kapcsolat van, mint egy felnőttnél

A kisbabák 100 milliárd idegi kapcsolattal születnek, a felnőtteknél ez feleannyi. Még érdekesebb tény, hogy a csecsemő agyának térfogata sokkal kisebb, ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos értelemben jobban gondolkodnak, mint a szüleik. A csecsemők hatalmas mennyiségű információ birtokába kerülnek az első évükben. 3 éves korukig viszont agyuk hálózatrendszere elkezd megváltozni és ha az úgynevezett szinaptikus metszés nem megy a terv szerint, akkor zsenivé, autistavá vagy szkizofrénné válhatnak.

7, Ha a felnőttek fáznak remegnek, a kisbabák viszont nem csinálnak semmit

A csecsemők nem kezdenek el remegni, ha hideg van, vagy ha fáznak. Nekik egyedi módszerük van a hőszabályozás végrehajtására. Az ő testük 5%-át barna zsírszövet foglalja el ez pedig megóvja a kisbabákat a kihűléstől. Pontosan ezért nem olyan érzékenyek a hidegre, mint a felnőttek. A felnőttek esetében ilyen jellegű hőszabályozás nincs. Ha mégis észrevennéd, hogy a kisbabád remeg, akkor az neurológiai problémákat jelezhet, vagy azt, hogy éhes.

 

 

 

 

 

8, Nem minden csecsemőnek változik meg a szemszíne

Tény, hogy a legtöbb kisbaba szeme az idő múlásával megváltozik, ám ez leginkább azokra jellemzők, akik kék szemmel születnek. Ez azért van, mert a testükben a melaninok nem azonnal kezdenek el termelődni. Ezzel szemben a barna szemmel született gyerekeknek nem változik meg a szemszíne, ugyanis az ő testükben elegendő mennyiségű melanin van. A kék szemű babák 5 esetből 4-szer zöld vagy barna szeműek lesznek.

9, A csecsemők kémiai impulzusok segítségével manipulálják anyjukat

A csecsemők képesek befolyásolni az édesanyjuk agyában lévő örömöket. Amikor egy édesanya belélegzi kisbabája illatát, akkor egy összetett kémiai reakció indul el, vagyis a dopamin belép a véráramba. A kisbabák viszont nem csak saját anyjukat tudják befolyásolni, hanem minden minden olyan nőt képesek az illatukkal megbabonázni, akik még nem is szültek gyereket, persze nem olyan szinten mint akik már anyukák.

10, A gyerekek egy bizonyos korig nem félnek a magasságtól

Tudósok szerint a csecsemők addig nem félnek a magasságtól, ameddig meg nem tanulnak mászni. Amikor egy gyermek elkezd mozogni, mászni, akkor elkezd fejlődni a perifériás látásuk, így megtanulnak különbséget tenni a magasságok között. Ha viszont egy helyben fekszik akkor a kis világuk állandó és kiszámítható így nem félnek.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?