Életmód

20 kép a szülőségről, amit mindenképpen látnod kell, mielőtt gyereket vállalsz

A gyermekek olyanok, mint a virágok. Néha pedig inkább, mint az apokalipszis lovasai, akiket azért küldtek, hogy megnehezítsék az életünket. Bár az Instagramos „mintaszülők” képei és a gyerekekkel foglalkozó weboldalak sablonfotói ritkán szeretik mutogatni, ettől a jelenség még létező: minden gyerek képes olykor őszhajszálakat okozó „kunsztokkal” szórakoztatni a szüleit. Mi is nagyon szeretjük a gyerekeket, és biztosak vagyunk benne, hogy a most következő fotókról minden igazi szülő magára ismer majd, illetve eszébe jutnak a saját gyermeke(i) okozta emlékezetes pillanatok.

 

 

 

1 Iskolakezdés egy többgyerekes családnál.

2 ,,A barátom szeretett volna egy képet készíteni a meghitt pillanatról, amint a gyermekét a kezemben tartom, ehelyett azonban azt a pillanatot sikerült lencsevégre kapni, amikor megéreztem, hogy a kisbaba egy felnőtt férfit megszégyenítő szellentést engedett ki a kezemben.”

3 Egy anyuka mindig anyuka.


4 ,,’Ne hintázz a székkel’ – mondtam neki.”

5 Amikor a gyereked segít csomagolni az üzleti útra.

6 ,,Úgy tűnik, hogy ez nem az anyám…”

7 Nem ő volt.



8 Amikor egy gyerek nem kapja meg, amit szeretne.

9 ,,A 11 éves fiam falat épített a játékaiból, hogy a macska ne menjen be hozzá a szobájába. Nem hiszem, hogy működni fog.”

10 ,,A lányom azt hiszi magáról, hogy hercegnő, szóval amikor rosszat csinál, ennek megfelelően szidom le.”

11 Minden apuka rémálma.

12 ,,A gyermekem a csomagolást is megette a krumplival.”

13 ,,Az unokahúgom elrejtőzött, és teljesen biztos benne, hogy senki sem fogja megtalálni.”

14 ,,A lányom megkérdezte, hogy festhet-e, amíg én vacsorát főzök. Természetesen megengedtem. Nem lesz belőle Picasso…”

15 ,,Anyám hűtőszekrényében két vödröt találtam, kövekkel. Amikor megkérdeztem erről a 4 éves unokaöcsémet, azt mondta, hogy azért tette oda, mert meg kell keményedniük a köveknek.”

16 ,,Apaként ingyen pedikűrt kapok a lányaimtól.”

17 ,,A 3 éves fiam folyamatosan kipakolta a konyhaszekrényt, ezért le kellett zárnom. Lementem a földszintre, hogy kiterítsem a ruhákat, amikor pedig visszaértem, ez a látvány fogadott.”

 

 

 

 

 

 

18 Előadta a meglepettet, de a bizonyítékok egyértelműek.

19 Mindenre azért ő sem gondolhatott.

20 A második iskolai hétre már lankadt a lelkesedés.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?