Életmód, Érdekes

17 intelligens innováció a nagyvilágból, amit idehaza is szeretnénk mihamarabb viszont látni

A világban szinte napról-napra jelennek meg az apró, ám annál zseniálisabb és szórakoztatóbb innovációk, melyek vagy soha, vagy csak hosszú évek múltán érnek el kis hazánkba. Éppen ezért ezeket a képeket elnézegetve olykor kissé olyan érzésünk lehet, mintha egy sci-fi filmet néznénk éppen, pedig a világ egyes részein ezek a dolgok már teljesen természetesnek számítanak.

 

 

 

1 Gyógyszertartó és üdítős palack egyben.

2 Egy hotelszoba, ahol a speciális ébresztőóra segítségével mindent felügyelhetünk úgy, hogy közben az ágyból sem kell felkelnünk.

3 Napernyő-tartó egy kávézóban, amin keresztül a vendégek a telefonjukat is tölthetik.


4 Akárcsak ezen a padon keresztül.

5 Középen lyukas kancsó egy étteremben, amibe jeget lehet tenni, így a kancsóban lévő folyadék a lehető legtovább marad hideg, annak felhígulása nélkül.

6 Egy szálloda, aminek a jegyzettömbjének a hátulján papírrepülő-hajtogatáshoz szükséges instrukciókat láthatunk. Itt tényleg a szívükön viselik a vendégeik szórakoztatását.



7 Egy kanál, ami sosem fog belecsúszni a tálba/tányérba.

8 Bécsben egyes gyalogos lámpákon nem magányos emberek, hanem szerelmes párok láthatók.

9 Egy csomagolás, amin a súlyeloszlást figyelembe véve került elhelyezésre a fogantyú.

10 Sötétben világító elsősegély doboz. Zseniális ötlet!

11 Ennek a Boeing 787-esnek gombnyomásra sötétíthetők az ablakai, hála az elektrokromikus ablakoknak köszönhetően.

12 Egy repülőtér, ahol az utasok videojátékozással üthetik el az időt.

13 Egy elektromos zár, ami mindig véletlenszerűen helyezi el a számokat, így nem lehet feltörni a zárat a rajta hagyott ujjlenyomatok segítségével.

14 Egy kórház pszichológiai osztályán található WC-ajtó, melynek kilincsét úgy alakították ki, hogy a betegek ne okozhassanak vele sérülést maguknak.

 

 

 

 

 

15 Klimatizált ,,kutyaparkoló” egy szupermarket bejáratánál.

16 Egy zseblámpa, ami erős, fókuszált fénysugarat hoz létre, mivel konvex lencsét használ.

17 Ennek a túra-hátizsáknak a készítői tényleg szeretnék, ha épségben érnél haza a túráról, ezért még néhány túlélési tippet is elrejtettek annak címkéjén.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?