Autó, Életmód, Szórakozás

Sírva röhögünk a dísztárcsákat letépő dühös autóson

Ahelyett, hogy átgondolta volna az előtte álló feladat megoldását, inkább bevetette az őserőt.

 

 

 

A dísztárcsákkal általában az a baj, hogy elhagyjuk őket. Ezért sok esetben már egy-egy kerékcsavar tartja a műanyagot, így amíg a kerék a helyén van, addig a dekoráció is. Erre nem gondolt a felvételen szereplő hölgy, aki ősi ösztönöket felszabadítva esett neki az alkatrésznek, és ha már belejött, nem állt le.

Szépen, aprólékosan tépte le a dísztárcsákat, majd a középrészt levette úgy, ahogy eleve neki kellett volna kezdeni.

Járműdinamikai szempontból a videón látható kerék az egyik legjobb. Itt ugyanis olyan megoldást látunk, amely könnyűfém felninek látszik, de igazából ez egy jól formázott lemezfelni és a hozzá illő dísztárcsa. Úgy tervezték meg az egészet, hogy csak közelről lehessen felismerni a “turpisságot”, hiszen még a féktárcsák is látszanak. Ez  kombináció jóval könnyebb, mintha könnyfém felni lenne, így pedig a rugózatlan tömeg is kisebb. Ám a tökéletes trükk része, hogy a dísztárcsát is fogják a csavarok. Ezt a ötletet elsőként 2005 környékén az Opel Vectrán tűnt fel, ahogy az alábbi képen is látszik:

Sírva röhögünk a dísztárcsákat letépő dühös autóson 1

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?