Életmód

21 dühítő élethelyzet, ami még a legnyugodtabb embert is kihozza a sodrából

Bármennyire is különbözünk és bármennyire is eltérő életet élünk, mégis vannak bizonyos dolgok, melyek akaratlanul is összekötnek minket. Többek között ilyenek például a mindennapjainkat beárnyékoló apró-cseprő kudarcok, melyek bár önmagukban teljesen jelentéktelenek, mégis olyan gyakran és olyan rossz pillanatokban tudnak bekövetkezni, hogy az ember legszívesebben falhoz vágná magát az idegességtől…🤯

 

 

 

1 Amikor valaki jelentéktelen mennyiségű müzlit hagy a zacskó alján, mert úgy gondolta, hogy ő azt már nem bírná megenni.

2 ,,Halló, rendőrség?! Egy bűncselekményt szeretnék bejelenteni…”

3 Amikor a gyártó látszólag szánt szándékkal úgy készíti egy termék üvegét, hogy még véletlenül se tudd elhasználni annak teljes tartalmát.


4 Amikor valaki a kisautójával direkt úgy parkol, hogy senki más ne tudjon tőle leparkolni.

5 ,,A drága feleségem így ‘használja’ a fogkrémét.”

6 Amikor valaki túl lusta visszatolni a bevásárló kocsit, ezért ott hagyja el a parkolóban, ahol épp kedve tartja.

7 Ugye, Ti is jártatok már így?! 😀



8 Az emberek, akik nem képesek visszapakolni maguk után a súlyokat az edzőteremben…

9 Amikor valaki – bár megkezd egy új gurigát – túl lusta ahhoz, hogy az előzőt magával vigye és kidobja a szemétbe.

10 Amikor a szórakozóhely alkalmazottjai így teszik a kezünkre a szalagot.

11 Amikor a 100%-hoz érve a számítógép még harminc percig frissít.

12 Amikor valaki kiveszi a mikróból a kaját még az idő lejárta előtt, de nem nullázza le, hanem ott hagyja.

13 ,,Megkértem a fiamat, hogy cserélje ki a zsákot a kukában…”

14

15 Amikor valaki nem képes normálisan, rendeltetésszerűen kinyitni egy csomagolást.

16 Amikor két (vagy több) kamion előzi egymást, pedig az éppen előző kamion sebessége alig 0,00005 km/h-ával több, mint a leelőzni kívánt kamion. A németeknek szavuk is van erre, úgy nevezik ,,elefantenrennen” vagyis ,,elefántverseny”.

17 Amikor egy termékben nem teljesen az van, mint amit a csomagolásán feltüntetnek.

18 Amikor direkt besötétítünk, hogy sokáig aludhassunk, de nap így is utat tör magának… 😀

 

 

 

 

 

19 Amikor dugó alakul ki az autópályalehajtón, ezért a s*ggfejek végigelőzik a sort és a lehajtó végén pofátlankodnak be valaki elé, aki elég idióta ahhoz, hogy beengedje maga elé ezeket a barmokat…😒

20 Amikor egy elektromos kütyü adapterét úgy tervezik meg, hogy két helyet foglaljon az elosztón.

21 Minden alkalommal, amikor egy pendriveot próbálunk csatlakoztatni…😂

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?