Életmód, Kreatív

21 továbbgondolt konyhai eszköz, amire nagyon régóta várt már az emberiség

Mindannyian szeretjük, ha praktikus és többfunkciós eszközök vesznek bennünket körül, melyeket öröm használni. Ha pedig valahol, hát akkor a konyhánkban aztán hatványozottan igaz ez az állítás, hiszen ha valahol, akkor itt tényleg rengeteg időt és fáradtságot megspórolhatunk egyes ötletes konyhai eszközök segítségével. Például épp olyanokéval, mint a most következő zseniális darabok…🧐

 

 

 

1 Egy tűzhely, ami sütő és mosogatógép is egyben. Kis lakások számára nélkülözhetetlen lehet.

2 Két oldalról nyitható hűtőszekrény.

3 Mikrohullámú sütő, ami kenyérpirító is egyben.


4 Ebben a hűtőben egy beépített csap van, így magától feltölti a bele helyezett kancsót.

5 Egy hűtőszekrény, ami mutatja a poharunkba öntött folyadék mennyiségét.

 


6 Egy sütő, ami úgy nyílik, mint egy szekrény.

7 Egy mikrohullámú sütő, amiben egyszerre akár két vagy három étel is melegíthető.



8 Automata szemetes.

 


9 Egy mosogatógép, ami a padlóra vetíti a mosásból hátralévő időt, így akár fölötte, a konyhapultnál állva is jól láthatjuk, hogy mennyi van még hátra a mosásból.

 


10 Helytakarékosság a köbön: falba épített kenyérpirító.

11 Egy nap talán csak ez az egy fal marad a házból. De ez a kávéfőző akkor is ott lesz benne.
12 Miért a Te papírtörlő-tartód még nem USB töltős?! 😀

13 Egy hűtőszekrény, ami külön nyíló dupla-ajtóval rendelkezik…😳

Here’s a fridge I would like.


14 Egy hűtőszekrény, amit nem kell kinyitnunk ahhoz, hogy belenézzünk, elég pusztán kétszer megkopogtatni.

 

15 Hűtőbe épített webkamera, aminek a segítségével a hozzá tartozó telefonos alkalmazással akár a boltban állva is körülnézhetünk a hűtőszekrényünkben, hogy lássuk, mit kell vennünk otthonra.

16 Átlátszó kenyérpirító, így mindig látjuk, hogy pontosan hogy áll a kenyerünk.

17 Egy mikrohullámú sütő, amin van egy ún. ,,még egy kicsit” gomb, ha úgy gondoljuk, hogy még nem elég meleg az ételünk.

18 Egy mikró, aminek kikapcsolható a csipogása. Ez mennyire hiányzott már!

 

 

 

 

 

19 Egy konyhaszekrény, amiben jól elrejtve tárolhatjuk a mosatlan edényeinket, így azok nem rondítják a konyhánk összképét.

Although every thing must be available at kitchen ,but personally I think It must be in good shape and tidy😍 👌این ایده عالیه،من با اینکه دوست دارم خیلی چیزها دم دستم باشن تو آشپزخونه مثل وسایل برقی اما در عین حال دوست دارم آشپزخونه ظاهر خیلی شیک و مرتب و ساده ای داشته باشه و رکی کابینت ها خالی باشه،بنظرم این دربهای ریلی بهترین راه کار هست😊😎 . . . . . Cred/ @linnealions_design . . #ناکسی_دیزاین #چیدمان_منزل #طراحی_داخلی #دیزاین #دکوراسیون #مشاوره_دکوراسیون #مشاوره_آنلاین_دکوراسیون #معماری_داخلی #خانه_مدرن #مبلمان #مبلمان_لاکچری #خانه_مدرن #دکور #کابینت #خانه #آشپزخانه #naxidesign #interiordesign #designer #furnituredesign #homeinspo #architecture #decoration #luxuryfurniture #homedecor #sofa #livingroom #homestyle #kitchen #decor #cabinets

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.


20 Továbbgondolt konyhaszekrény, kihajtható polcokkal, hogy mindenhez kényelmesen hozzáférhessünk.

Kitchen Cabinet ideas😍 🙋🏼‍♀️واقعا یه همچین کابینتی همه ما در آشپزخونه لازم داریم. 👌اگر کابینت ها با کاربرد درست طراحی بشن اولا کلی در فضا صرفه جویی میشه و فضای خالی و پرت در کابینت ها نمیمونه، ثانیا کار کردن با وسایلی که لازمه دم دستمون باشن خیلی راحت تر هست و هروز برای گذاشتن و برداشتنشون دچار سختی نمیشیم😊 . . . . .#چیدمان_منزل #طراحی_داخلی #دیزاین #دکوراسیون #معماری_داخلی #خانه_مدرن #معماری #مبلمان #مبلمان_لاکچری #دکور #کابینت #آشپزخانه #naxidesign #interiordesign #designer #furnituredesign #homeideas #architecture #decoration #luxuryfurniture #homedecor #decor #design #idea #cabinet #kitchen

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.


21 Ön-nyíló konyhafiókok.

Creative kitchen cabinets idea❤ 🎨یه ایده خلاقانه برای کابینت هایی که در گوشه قرار دارند. . 👍تو بیشتر خونه های ما همیشه با گذاشتن و برداشتن وسایل در کابینت هایی که در گوشه هستند مشکل داریم و عملا این بخش از کابینت بیشتر نقش انباری رو ایفا میکنه. . 👌ببینید که با یکم فکر و خلاقیت چقدر کاربردیش کرده . . . Cred/ @arq.nurie ‌ ‌ #چیدمان_منزل #طراحی_داخلی #دیزاین #دکوراسیون #معماری_داخلی #خانه_مدرن #معماری #مبلمان #مبلمان_لاکچری #دکور #کابینت #آشپزخانه #naxidesign #interiordesign #designer #furnituredesign #homeideas #architecture #decoration #luxuryfurniture #homedecor #decor #design #idea #cabinet #kitchen

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?