Életmód

18 szívmelengető fotó, ami bizonyítja, hogy a világban sokkal több jó történik, mint rossz

A híradókat nézve vagy a Facebook hírfolyamot görgetve néha komolyan olyan érzésünk lehet, hogy egy olyan világban éljük az életünket, ahol minden a gyilkosságról, lopásról, halálról szól, pedig ez nem így van. A médiában persze kevesebb reflektorfényt kapnak a szívmelengető, inspiráló történeteket, hiszen ezekre ezekre jóval kevesebb kattintás és reakció érkezik, mintha valami lehangoló, megosztó dologról sikerül írni.

 

 

 

1 Miután az édesanyát kórházba szállították, a mentősök visszamentek a házához és vacsorát készítettek az 5 gyermeke számára.

2 ,,Eladtam a teherautómat, hogy legyen pénzem a műtétre, és megmentsem a kutyám életét.”

3 ,,Ha választhatnék szupererőt, én a repülést választanám. Körberepülném a Földet és minden kisgyereket meghívnék játszani és teázni hozzám és a nővéremhez.” – Mohamad, szíriai menekült kisfiú.


4 Ennek a texasi egyetemnek a diákjai összegyűltek, hogy egy nagy közös öleléssel vigasztalják és támogassák diáktársukat, akinek az édesanyja elvesztette a rák ellni küzdelmet.

5 James Harrison körülbelül 2,4 millió gyermek életét mentette meg azzal, hogy 60 éven keresztül minden héten vért adományozott. Ezen a képen néhány olyan gyermekkel látható, akik az Ő által adományozott vér miatt lehetnek ma életben.

6 Minden anya egyforma.



7 ,,Apám több éven keresztül napi 15 órát dolgozott, hogy egy nap teljesíthesse az álmát és megnyithassa saját éttermét. Ez a kép az étterem megnyitásának napján készült, sosem láttam még ilyen boldognak.”

8 ,,Apám ‘vakvezető emberré’ avanzsálta magát, miután a 14 éves kutyánk megvakult és már nem volt képes egyedül közlekedni.”

9 A viharos szél miatt kidőlt a fa, amiben ennek a harkálynak a fészke volt, ezért az emberek kivágták a fészkét a fából és ráerősítették az egyik közeli fára.

10 ,,17 évvel később a gyerekkori álmom valóra vált.”

11 A Szaúd-Arábiai rendőrség virágot osztogatott a női sofőröknek, miután az országban hivatalosan is engedélyezték a nőknek, hogy autót vezethessenek.

12 ,,Egész életemben az volt az álmom, hogy 100 éves korom előtt bejezzem az egyetemet. Végül 33 évvel korábban teljesült.”

13 ,,5 éves koromban adtam édesapámnak egy ‘gyűrűt’, ami valójában csak egy kulcstartó-karika volt. Most, 22 évvel később, édesapám még mindig hordja.”

14 Ez a 72 éves férfi 7 éve minden nap eljön ide, hogy a felesége fotójával ücsörögjön kicsit a tengerparton, ahol korábban együtt töltötték a szabadidejüket.

15 ,,Ezt a mini fekve-padot édesapám készítette nekem 5 éves koromban, hogy én is együtt edzhessek vele.”

 

 

 

 

16 Egy mozgássérült egyiptomi szurkoló, akit kolumbiai és mexikói szurkolók emeltek a magasba, hogy Ő is szurkolhasson a csapatának.

17 A menhelyről megmentett kutya hálája megfizethetetlen.

18 Ez a férfi azzal töltötte az ebédszünetét, hogy elmagyarázza a kíváncsi kölyköknek, hogyan is működik az aszfaltozás.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?