Az 1984-es Los Angeles-i olimpiára nem tudott kijutni a 18 éves Mike Tyson, mert Henry Tillmann megverte az amerikai válogatókon. Tyson és a menedzsmentje ekkor elhatározta, hogy a profik felé fordítják a bokszolót, akit felkészülés gyanánt októberben egy finnországi amatőr tornára küldtek. Éppen oda, ahová a magyar válogatott is utazott akkoriban.

„Tamperében voltunk, rajtam egy francia trikó volt, amikor odajött hozzám pacsizni egy jó kötésű, vagány srác, azt hittem, őt nevezik a félnehézsúlyba. Termet alapján keresgéltem, ki lehet majd az, akit bedobnak a nehézsúlyba, vagyis ki lesz az ellenfelem. Kérdezte tőlem ez a srác a pólómra utalva, francia vagyok-e, mondtam neki nem, magyar, aztán ment mindenki a dolgára.

Na, ő volt Mike Tyson. Akiről akkor még alig tudott valaki, az edzők is inkább Tiszonnak mondták a nevét, annyira ismeretlen volt”

– így elevenítette fel nekünk első találkozását a későbbi bajnokkal Szikora István, aki később Bunyós Pityu néven vált a lakodalmas zeneszíntér ismert szereplőjévé.

A mátészalkai születésű Szikora akkor 20 éves volt, és két és fél éve bokszolt már. Az amerikaiak azért választották ezt a tornát, mert már egyre nehezebben találtak Tysonnak edzőpartnert, sokan ötezer dollárért sem vállalták, hogy kiálljanak ellene. A finn riválisa, akit az első fordulóban kapott, megnézte a rekordját, és úgy döntött, inkább nem áll ki a meccsre.

Szikora nem tudott utánanézni Tyson korábbi eredményeinek, amikor a meccsére menet felszállt a buszra, újra pacsiztak, sok szerencsét kívántak egymásnak, néhány óra múlva pedig kiderült, egymás ellen fognak bokszolni. Bebandázsolták az öklüket, megkapták a kesztyűket, és találkoztak a ringben.

„Elsőre pillantásra láttam, hogy bevállalós, dinamikus kis gyerek, és azt is tudtam, ha leállok vele verekedni, akkor bajba kerülök. Lábon sokat mozogtam, ez volt az egyetlen esélyem, mert ha megütött, azt éreztem, hogy kemény, és elég gyors is. Fejen nem tudott ütni, mert magasabb voltam. Mozogtam, bal kézzel feltartóztattam jó néhányszor, a belharcot elkerültem. A végén jött a pontozás, az öt bíróból kettő engem látott jobbnak.”

A másik három bíró értelemszerűen Tysont, aki később a könyvében is megemlékezett erről a találkozóról, Szegorának írta le ellenfele nevét, és úgy foglalta össze a meccset önéletrajzi könyvében, hogy visszaütött a riválisa, és bátor volt.