A dolgok helyén történő kezeléséhez elengedhetetlen a nyugodtság és a megértés. Egyikünk türelme sincs azonban kőből, és bizony vannak idők, amikor egy egészen apró kis probléma is képes elszakítani a cérnát, mely aztán beláthatatlan következményekhez vezethet. Tényleg nem kell nagy dolgokra gondolni, olykor egy újonnan vásárolt termékre ragasztott eltávolíthatatlan matrica is elég lehet ehhez – melyet egyébként meggyőződésünk, hogy az emberek kínzására találtak fel.
1 Sikertől a kudarcig, egyetlen másodperc alatt.

2 Új konyhakések indokolatlan mennyiségű levakarhatatlan matricával.

3 ,,A feleségem mindig lenyomja a mikrót, mielőtt lejárna az időzítő, majd úgy hagyja. Ezért nekem minden alkalommal először le kell nulláznom az időzítőt, és csak utána tudok elkezdeni melegíteni valamit.”

4 ,,Egy szörnyeteghez mentem feleségül.”

5 ,,A barátnőm minden alkalommal új vizet bont, és nem issza meg az előzőt.”

6 ,,Amit az Ebay-en rendeltem, és amit végül kézhez kaptam.”

7 Ezek szerint már nem először van vele probléma.

8 ,,A családom ugyanolyan dobozokban tartja az ömlesztett élelmiszereket, és nem címkézik fel egyiket sem.”
9 Első ránézésre is világos, hogy nem volt egy könnyű harc ez a parkolás.
10 ,,Az AliExpresszről rendelt fülbevalók nem érkeztek meg, és az eladó bizonyítékot kért.”
11 ,,Úgy tűnik, hogy egy másik vevő megelőzött, és már kiette belőle a tölteléket.”
12 ,,Belefáradtam, hogy a kollégák mindig lenyúlják a tollamat.”

13 ,,Reklámfotó vs. amit kézhez kaptam az étteremben.”

14 ,,Nyugodtan mondhatom, hogy engem átvertek.”

15 Egy alkalmazás, amely nem használja a megszokott Qwerty billentyűzetet.
16 Hogyan romlik el egy jó reggel egy pillanat alatt.
17 ,,A karamellás csokimnak nem volt alsó rétege.”
18 Amikor a városvezetés kerékpárutat épít, de ettől még nem válik könnyebbé a kerékpárosok élete.
19 Ez olykor rosszabb, mint az összegabalyodott fülhallgató.

20 ,,A feleségem soha nem csavarja vissza a kupakot semmire.”

21 A vevői visszajelzés fontos.
