Életmód

21 ember, akinek a csalódását nem lehet szavakkal kifejezni

A csalódás egyfajta meglepődés okozta szomorúság érzet, amikor nem egészen (néha pedig egyáltalán nem) azt kapjuk, mint reméltük. Az élet pedig nagy mókamester, úgyhogy számtalan ilyen pillanatot tartogat számunkra, melyek megítélése nagyban attól függ, hogy miként éljük meg azokat. Vannak, akik mély depresszióba esnek ezektől a váratlan pofára esésektől, mások inkább egy filmbe illő poénként fogják fel, és az egész világnak elmesélik, hogy legalább nevethessenek rajtuk egy jót az emberek.

 

 

 

1 Ez az állatos maszk nem egészen olyan, mint azt a csomagolás sugallta.

2 Esküvői torta gyanánt egy hatalmas gyűrűtartó párnát szerettek volna, rajta az eljegyzési gyűrűjük élethű másolatával. Végül ezt a „valamit” kapták kézhez, ami nem elég, hogy rendkívül aránytalan, de még a kivitelezése is felettébb pocsékra sikerült…😐

3 ,,Switch konzolt kértem karácsonyra, de végül csak a dobozát kaptam meg, benne egy memóriakártyával, amin Will Smith – Switch című száma volt…”


4 ,,A lányom első iskolai napjának reggele, és a pillanat, amikor megtudta, hogy nem leszek vele ott minden nap…”

5 Mind jártunk már így.

6 Amikor a feleséged választja ki a Te ruháidat is… 😀

7 ,,Rendeltem egy sapkát az interneten, végül skorpió méregből készült parti drogot kaptam kézhez, Ukrajnából.”



8 Mit mondhatott vajon a fodrásznak, milyen frizurát szeretne?!

9 ,,Vissza akarok menni a panelba…”

10 ,,Talán macskakajából készülnek az Apple-töltők, vagy mi a f*szért vonzódik hozzájuk ennyire a macskám?!?!”

11 A tábla szerint 50 centért bármihez kérhetnek tojást a vendégek. A poén kedvéért kért egyet a narancsléjéhez és hááát… 😀

12 Néha ott vernek át, ahol a legjobban fáj.

13 A macska fejéből ítélve, ezt még vissza fogja kapni a gazdi.

14 Nem egészen olyan, mint a képeken.

15 ,,Kiraktam pár percre a kávémat, hogy lehűljön, de megfeledkeztem róla. Fél óra elteltével úgy érzem, hogy már eléggé lehűlt…”

16 XL-es trikót szeretett volna, de nem egészen erre számított.

17 ,,A fiam jutalomfalattal etette a plüsskutyáját, miközben az igazi kutyánk az ablakon keresztül nézte őt és valószínűleg megszakadt a szíve.”

18 A gyanúsan olcsó kutyasampon nem véletlenül olyan gyanús… 😛

 

 

 

 

 

19 ,,Ezt a szép takarót rendeltem magamnak az interneten, de csak egy csomó fonalat kaptam kézhez. Talán nekem kéne megkötni vagy nemtom…”

20 ,,Az asztalfoglalásom Valentin-napra…”

21 ,,Úgy döntöttem, hogy begöndöríttetem a hajamat: elképzelés vs. valóság…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?