Életmód

20 fotó, amivel sikerült lencsevégre kapni a legőszintébb érzelmeket

Az emberi érzelmeknek roppant széles skálája van. Ezeket mind megszámolni és kategorizálni szinte lehetetlenség, de a tanulmányok kimutatták, hogy legalább 500 különféle érzelem létezik, melyek egy része persze megjátszott. A most következő fényképek esetében azonban szó sincs ilyesmiről, ezeken ugyanis a végtelenül őszinte, pillanat szülte érzelmeket láthatjuk embernél és állatnál egyaránt.

 

 

 

1 Nem mindenki örül az új kiskutyának.

2 Egy ilyen bátor fiú nem fél az injekciótól.

3 ,,A nagymamám szerette volna látni az óceánt, így hát kihoztam őt kicsit a kórházból.”


4 Édesanya siratja a fáról leesett kicsinyét.

5 Ez a kutya azt hitte, hogy ő a legnagyobb kutya a parkban.

6 A kisfiú megkérte a nagybátyját, hogy pörgesse meg őt, amilyen gyorsan csak tudja.

7 ,,Édesanyám véletlenül káromkodott a Télapó előtt.”



8 Ez a kutya nem számított rá, hogy valaki lefényképezi őt, miközben repül a tengerparton.

9 A kislány úttestnek akart öltözni Halloweenkor, az édesanyja segített neki.

10 A tortaevő-bajnokság győztese.

11 ,,Túl nagy volt a csend a hátsó ülésen, így hát hátrafordultam. Úgy tűnik, hogy megzavartam egy igen fontos folyamatot.”

12 Ez a kislány nem számított rá, hogy ilyen nagy adag levest kap.

13 A macskák szeretik túldramatizálni a dolgokat.

14 Valaki nem örül a családi meccsnézésnek.

15 A kutyus meglátta a gazdáját Skype-on.

16 A megfizethetetlen pillanat.

17 ,,Ez volt az első alkalom, amikor a nagyim és én videotelefonáltunk.”

 

 

 

 

 

18 Mindketten másképp reagálnak a dinoszauruszokra.

19 Régen várt találkozás.

20 ,,Ez én vagyok, minden hétfő reggel…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?