Celeb / Híresség

Gyász: elhunyt Zana József, Ganxsta Zolee édesapja

Az AC News számolt be a hírről, hogy március 2-án, hajnali 5-kor elhunyt Zana József, Ganxsta Zolee édesapja.

 

 

 

 




 

Hosszan tartó betegség után, hétfő hajnalban elhunyt Ganxtsa Zolee édesapja, Zana József. A hírt a lánya is megerősítette az AC Newsnak. Úgy tudni, Zana az utolsó hetét már a Honvédkórházban töltötte, végül ott is hunyt el.

„Egy ideje nagyon rosszul volt, éppen ezért költöztem haza néhány hónapja, hogy mellette tudjak lenni és mindenben segíthessem” – mondta a lapnak a színművész lánya, aki elárulta, hogy az édesapja többször volt kórházban az utóbbi időben. Zita azt is elmondta, hogy édesapja mindkét veséje leállt, hajnali 5-kor pedig elhunyt.

„A testvérem, Zoli borzasztóan fogadta, hiszen ő is nagyon szerette az édesapját. A búcsúztatóról egyelőre nem tudok beszélni, friss ez az egész, nehéz ilyenkor bármit is mondani” – folytatta Zita.

 

 

Zana József kezdetben Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 1959 és 1962 között a Vígszínház színpadán is megfordult. Később a Music Comedy Színházban is fellépett, de a Faluszínházban, illetve több társulatban is játszott. A színjátszás mellett rendezett is is a ’90-es évektől kezdve, emellett önálló show-műsorokat is csinált. Tizenöt éven át nem lépett fel színpadon, egészen 2016-ig, amikor Kriszt László, a Kazán István kamaraszínház vezetője meg nem hívta egy musicalestre. Zana József 81 éves volt.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?