Érdekes

Megégett, leszúrták, stroke-ot kapott – tízszer úszta meg a halált a világ legszerencsésebb embere

Wes Grant mindezek ellenére testépítő-világbajnok lett.

 

 

 

 




Még csak 37 éves Wes Grant, a jelenleg Plymstockban élő exkatona, mégis annyi halálközeli élménye van, amely egy kisebb falunyi embernek is bőven elég lenne – írja a BirminghamLive. Az egész életén átívelő túlélésmaratont már kiskorában megkezdte, amikor egy égő házból húzták ki. Olyan súlyosan károsodott a lába, hogy tolószékbe került, és újra meg kellett tanulnia járni.

A férfi Dél-Afrikában nőtt fel az apartheid alatt, ahol meglőtték, egyszer pedig egy autós rablásban leszúrták

– azt hitte, hogy a férfi, aki a kocsijához közelít, az egyik barátja. Miután hátbaszúrták, volt még annyi lélekjelenléte, hogy lefegyverezze támadóit, a férfi ugyanis már akkor kick-boxolt.

Később úgy döntött, tűzoltó lesz, ám nem sokkal később egy légkondicionáló berendezés által okozott baleset miatt ismét – immár negyedszer – égési sérüléseket szenvedett.

24 évesen Londonba repült nővéréhez, hogy teljesítse álmát, és belépjen a Brit Tengerészgyalogsághoz. Ebben sem volt túl sok szerencséje, első kiküldetésén Afganisztánban egyből az egyik halott társa helyén találta magát a csatatéren működésképtelen fegyverrel.

 

 

 

 

Missziói során kétszer lőtték meg: egyszer a tálibok, egyszer pedig a kalózok egy tengeri hadművelet közben.

Afganisztáni évei után hazatért Angliába, és edzeni kezdett a katonaság mellett, ám hamarosan stroke-kal kombinált szívrohamot kapott, az orvosok 50 százalékra becsülték a túlélési esélyeit.

Wes azonban kigyógyult, mi több, a kórházban ismerte meg feleségét, Holly-t, akivel két gyermekük született. Wes úgy gondolja, hogy a stroke csak a szükséges rossz volt ahhoz, hogy megtalálja élete szerelmét.

2015-ben otthagyta a haditengerészetet, jelenleg világbajnok testépítő, valamint A-listás celebek és a brit királyi család biztonsági embere, emellett példás férj és boldog apa, nemrég pedig a Plymstock-i tűzoltóságnál vállalt alkalmi munkát.

Emellett személyi edzősködést vállal, és étrendeket állít össze a kliensei számára. Egy ideje nem forgott az élete veszélyben, bár annyi halálközeli élménnyel, mint ami neki volt, valószínűleg egy életre elég veszélyes helyzetet hozott már össze 37 éve alatt.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?