Belföld, Hírek

13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként

Emberkereskedelem és kábítószer birtoklása miatt emelnek vádat ellene.

 

 

 

 




Továbbra is letartóztatásban marad az a 40 éves kiskunhalasi férfi, aki ellen emberkereskedelem és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A férfi a 2003-ban született leánygyermekét 2016 novemberétől 2017 júniusáig heti rendszerességgel adta el egyik 50 éves ismerősének, akitől férfi 5-15 ezer forintot kapott alkalmanként.

A 13 éves lány időnként tiltakozott a történtek ellen, de amikor az apja ezt megtudta, akkor felpofozta.

Az eljárás adatai szerint 2018 januárjában az apa kábítószert is fogyasztott.

A vádlottal szemben 5 évtől 22 évig, sőt akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi a törvény. Ráadásul tartani lehet attól is, hogy a bizonyítási eljárást a vádlott megnehezítené: amint az megállapítható volt, a gyermekét telefonon keresztül arra akarta rábírni, hogy a terhelő vallomását vonja vissza, így egyelőre a férfi nem védekezhet szabadlábon.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?