Belföld, Hírek

Iskolarendészettel és biztonsági kamerarendszerrel küzdene a kormány a tanárokkal szembeni erőszak ellen

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a kezdeményezés célja nem az elkövetők büntetése, hanem a megelőzés.

 

 

 

 

 




A zavartalan munkavégzés körülményeinek biztosításával meg kell védeni a munkájukat ellátó pedagógusokat – mondta a köznevelésért felelős államtitkár a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben, a településen tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán közölte, hogy a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügy és a napokban egy nagykátai iskolában történt tanárbántalmazás is igazolja, hogy az oktatási intézményekben előforduló, pedagógusokkal szembeni erőszakos esetek szaporodása romló tendenciákat mutat.

Ennek visszaszorítása érdekében a kormány az érintett és erre igényt tartó oktatási intézményekben iskolarendészet felállítását és biztonsági kamerarendszer kiépítését tervezi

– tette hozzá az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy a kezdeményezés elsődleges célja nem az elkövetők kriminalizálása és büntetése, hanem a megelőzés. Mivel a pedagógusbántalmazások zömét 12-14 éves korú fiatalok követik el, fontolóra kell venni a büntethetőség életkori határának leszállítását is – jegyezte meg.

Maruzsa Zoltán szerint a gyöngyöspatai szegregációs iskolaperben született jogerős bírósági döntés nem jeleníti meg a szülői felelősséget az iskolai erőszakkal kapcsolatban, miközben az intézményt elmarasztalja.

De beszélt arról is, hogy a múlt héten az iskola jelenlegi és korábbi fenntartója közvetlenül kereste meg a perben érintett családokat a természetbeni kártérítésről szóló megegyezés érdekében.

„Ez az ügy messze túlmutat saját jelentőségén: egyszerre van szó a hatvan fiatal kárpótlásáról és arról, hogy a jövőben a társadalmi hasznosság szempontjából hogyan lehet kezelni hasonló helyzeteket” – fogalmazott.

 




 

 

A kormány a szegregációs kártérítési perekre vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálatát tervezi egy méltányosabb, az érintettek mellett a társadalom egészének érdekeit figyelembe vevő szabályozás kialakítása érdekében. Ennek alapelve, hogy a hibás oktatásszervezési gyakorlattal okozott hátrány kompenzációja oktatással történhessen – mondta Maruzsa Zoltán.

Mindez a gyöngyöspatai esetben sem a pénzbeni kifizetés megspórolásáról szól – folytatta -, hiszen a természetbeni kártérítést akár a megítéltnél magasabb összegben is támogatná a kormány, ha biztosítva látja a hasznosulását.

Gyöngyöspatán és a hasonló helyzetben lévő településeken a felzárkóztatást jelenleg is erős intézkedéscsomag segíti, a helyi viszonyok figyelembe vételével – mondta. Ennek is köszönhetően a tanulói lemorzsolódás az elmúlt három évben a 10 százalék feletti arányról 7,5 százalékra mérséklődött. Cél a gyöngyöspatai iskolába is minél nagyobb arányban visszacsábítani a nem roma származású helybeli fiatalokat – hangsúlyozta.

A tájékoztatón Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: a gyöngyöspatai iskolába jelenleg 80 diák jár, közülük 7 nem roma származású. Ugyanakkor a városból minden reggel 86 fiatal indul el a környező települések valamelyikének oktatási intézményébe.

„A többségi lakosság tehát kihátrált a helyi iskola mögül, miután sérült a gyermekek nyugodt tanuláshoz fűződő joga és a szülők alapvető joga is, hogy gyermekeiket biztonságban tudhassák” – fogalmazott.

Gyöngyöspata jövőképe nem az, hogy a helyi intézményből „minta-cigányiskola” legyen, hanem olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik, hogy visszatérjen a korábban távozni kényszerülő többség – mondta. Ehhez az iskolából ki kell vezetni az erőszakot – tette hozzá Horváth László. Egyúttal bejelentette: miniszterelnöki megbízottként javaslatot tesz arra, hogy a kormányzat zéró toleranciát érvényesítsen az iskolai erőszakkal, különösen a tanárokat ért atrocitásokkal szemben.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?