Celeb / Híresség

Kis híján beleroppant a válásba Jolly: ezzel támadja keményen korábbi kedvese a mulatóssztárt

Budapest – Megviselte kapcsolata válsága: alvászavar és depresszió keserítette meg Jolly, azaz Tarcsi Zoltán életét. A mulatós pár válófélben lévő másik tagja, Királyvári Zsuzsanna, Suzy hajnaltól éjjelig dolgozik a hét minden napján, a munkába temetkezik, pedig ő sem viselte jól a szakításukat.

 

 

 




 

Mint megírtuk, Jolly tavaly tavasszal költözött el a közös családi fészekből. Most éppen az Egyesült Államokban van kedvesével, Szuperák Barbarával, ugyanis Jolly ott ad koncertet. Indulás előtt a Tények Plusznak öntötte ki a szívét: válása miatt kialakult botrány annyira megviselte, hogy elgondolkodott, pszichológus segítségét kéri a rá nehezedő nyomás miatt. Az énekes nehezen dolgozza fel, hogy a hosszú évek alatt kialakult milliós rajongótáboruk egy része miért pártolt el tőle magánéleti válságuk miatt.

– A rajongótáborban is lett egy kis széthúzás, amit nem értek, mert a zeném ugyanaz maradt. Nem kattantam be, de nehéz azt kibírni, hogy egyik fellépésről mész a másikra, közben kapsz három telefont, innen-onnan támadnak. Gondolkoztam, hogy pszichológushoz fordulok, mert nem tudtam aludni, de végül sikerült egyedül leküzdeni a problémát – vallotta be Jolly, akinek hamarosan új tévéműsora indul.

A válófélben lévő feleség, Suzy minden jót kíván a Bulikirálynak, örül, hogy férje a kedvese, Barbara mellett boldogságra talált.

– Jó lenne, ha én is ráérnék a sebeimet nyalogatni, de nem teszem, pedig engem hagytak el. Nem érek rá depressziósnak lenni, pszichológust keresgélni, tengerparton pihengetni. Miért? Mert nincs se régi, se új kedvesem, reggel hatkor kelek, viszem Suzykát iskolába, állok a pult mögött a kis üzletemben, este tanulok a gyerekkel, hétvégén a gofrizómból megyek fellépni, egyedül kell eltartanom a kislányunkat. Nem érek rá a rajongókat se számolgatni, hogy megvannak-e darabra mind – csattant fel Suzy, miközben a vásárlókat szolgálta ki az üzletében.

 

 

 

Az énekesnő nem is csodálkozik azon, hogy néhány rajongó elpártolt.

– Tudomásul kell venni, hogy tíz éven át Jolly és Suzyként, egy családként kedveltek meg. Sokszor a kislányunk is velünk jött, ettől voltunk különlegesek. Jól tudom, Jollynak köszönhetem a dalokat és hogy színpadra kerültem, de tudtam, hogy külön már eltűnik a varázs.

Nem sikerült az újrakezdés

Jolly tavaly áprilisban költözött el otthonról, bár később néhány napra visszatért, úgy nézett ki, visszamegy a feleségéhez és a kislányukhoz, de nem ment az újrakezdés. Tavaly év végéig még teljesítette a házaspár a lekötött közös fellépéseket, ám idén már külön koncerteznek.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?