Állat

Sokkoló képeken mutatjuk az éheztetett, beteg oroszlánokat egy szudáni vadasparkból

Elindult egy kampány, hogy megmentsék a Szudánban éheztetett, ellátást nélkülöző oroszlánokat, akikről most szívszorító képek kerültek ki.

 

 

 

 




 

Szudán fővárosában, Khartoumban található az Al-Qureshi Park, ahol öt afrikai oroszlánt tartanak rettenetes körülmények között, hiszen se elegendő ételt, se gyógyszereket nem kapnak, és csupa csont és bőr mindegyik, a látványuk pedig egyenesen félelmetes.

Természetesen az állatvédők figyelmét sem kerülte el a szörnyű eset, és egy Osman Salih nevű ember kampányt indított, hogy megmeneküljenek ezek az állatok, akik közül sajnálatos módon hétfőn elhunyt az egyik, egy másikat pedig el kellett szállítani egy klinikára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




 

 

 

A park dolgozói szerint az afrikai országot érintő hatalmas válság miatt nincs pénzük se gyógyszerekre, se élelemre, és a saját keresetükből vesznek nekik mindent, ahogy módjukban áll. Már felvették a kapcsolatot különböző csoportokkal, szervezetekkel, hogy segítsenek az oroszlánokon, és jó eséllyel hamarosan élhetőbb helyre kerülnek és jobb lesz az állapotuk is.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?