Életmód

19 fotó, amit nem tudsz végignézni anélkül, hogy egekbe szökne a pulzusod

Bizonyos dolgok a puszta látványukkal is képesek halálra rémíteni. Ilyen például egy pók-árnyéknak tűnő sejtelmes folt a falon vagy a szekrény tetején bizonytalanul álló tévé, hogy a kulcslyuk alatt elhelyezett csatornanyílásról már ne is beszéljünk. Cikkünk hősei ilyen és ehhez hasonló rémisztő és idegesítő pillanatokkal találták szembe magukat, melyek olyan mély nyomokat hagytak bennük, hogy az interneten is kénytelenek voltak megosztani a róluk készült képeket.

 

 

 

1 Itt elég egyszer hibázni, és vége mindennek.

2 A lényeg, hogy maradj közel a falhoz.

3 Biztonság mindenek felett.


4 Erre szükség is lesz.

5 ,,A feleségem a szárítógép szélén hagyta a kesztyűit, és majdnem szívrohamot kaptam.”

6 Egy apró mozdulat, és vége mindennek.

7 Csak egy hullám az Északi-tengeren.



8 Nehéz jó okot találni rá, hogy miért akar valaki ilyet a fürdőszobájába.

9 Szerencsétlenül elhelyezett kartonpapír és cipő.

10 Szinte látom, ahogy leesik.

11 Ide nem szerencsés beleesni.

12 ,,A napfénytől félelmetes pók-alaknak látszik a lámpám belseje.”

13 ,,A hátsó ajtóm előtt hagytam a csizmámat, de első pillantásra nagyon meglepődtem.”

14 Egyesek szeretnek játszani a tűzzel.

15 Csak egy méretes homokvihar az amerikai Phoenix város felett, egy helikopterből fotózva.

16 ,,Tegnap este szinte biztos voltam benne, hogy egy szellem alszik a fiammal.”

 

 

 

 

 

 

 

 

17 ,,Szívrohamot kaptam, amikor megláttam a szomszédom felakasztott halászruháját.”

18 ,,A vészkijárat tábla fénye épp úgy néz ki, mint egy halott menyasszony, aki értem jött.”

19 Csak egy nadrágszíj rosszkor, rossz helyen.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?