Celeb / Híresség

Gáspár Evelinnek jósoltak: megdöbbentő dolgokra derült fényt – videó

Gáspár Evelin nemrégiben a FEM3 Café műsorának a vendége volt, ahova szokatlan módon egy jósnőt is hívtak a fiatal lányhoz.

 

 

 




 

Evelin elmondta, hogy alapvetően nagyon hisz az efféle jövendölésekben, azonban mégsem foglalkozik túl sokat a témával, ugyanis attól fél nagyon ráfüggne. Evelinnek nagyon határozott elképzelése van a jövőjét illetően, így szinte biztos abban, hogy nem fog gyereket szülni, a jósnő mégis azzal kezdte, hogy a fiatal lánynak két gyermeke lesz, akiket 30 és 35 éves kora között fog a világra hozni – írta meg a 24.hu.

Ennek ellenére Evelin elárulta, hogy nem tervez gyereket, sőt az is elmondta, hogy miért. Szerinte ugyanis nincs tisztelet a világban, ő pedig nem akar egy ilyen közegbe gyereket szülni. Valamint azt is elmondta, hogy félti az alakját is, amiért rengeteget dolgozott korábban, harmadik érvként pedig azt hozta fel, hogyszerinte nincsenek értelmes férfiak, olyanok akikkel egyáltalán esély volna egy értelmes párkapcsolatra.

Persze a jósnő kitért erre is:

„Előző két életében pasi volt és nagyon rossz kisfiú volt. Ez most is látszik a számain. Nagyon jó személyiség a számmisztika alapján, mert nagyon okos nagyon tudatos személyiség ez jött az előző két életes férfi reinkarnációból. De mivel, hogy rossz kisfiú volt és ette a csajokat most egy kicsit a párkapcsolati oldal lesz neki a nehezebb” – árulta el a meglepő magyarázatát, miért találja meg nehezen párját Gáspár Evelin.

A teljes interjút itt nézheti vissza:





 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?