Belföld, Hírek

Órákon belül hatalmas erejű vihar csap le az országra! Erős szél, sok csapadék, és akár jég is várható. Ezekre a megyékre már kiadták a riasztást:

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.08.22. csütörtök éjfélig

HŐSÉG:

Egyre nagyobb területen csökken a hőmérséklet, de keleten, délkeleten még 25, ma néhol 27 fok közelében alakulhat a napi középhőmérséklet.

SZÉL:

Főként a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál helyenként viharos (ált. 60-70 km/h, néhol 70-75 km/h) lökések kísérik az északnyugati szelet, majd estére itt már veszít erejéből. A késő délutáni, esti órákban ugyanakkor északkeleten (leginkább a Zemplén környezetében, az Észak-Alföldön) fokozódhat átmenetileg viharossá az északkeleti szél.

ZIVATAROK:

Előbb inkább a Dunántúl északnyugati részén, majd délutántól leginkább az Északi-középhegység térségében, Alföld északi részén, estétől, késő estétől pedig emellett még Pest megyében és környékén, a Dunántúl északkeleti részén valószínű helyenként zivatarok kialakulása. Elsősorban a Heves-Borsodi-dombság, Bükk, Mátra, Nógrád térségében esetleg intenzív zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással (20-40 mm), nagyobb méretű jéggel és 70-80 km/h-t meghaladó széllel. Éjszaka nagy valószínűséggel megszűnnek a zivatarok, csütörtök délután, este pedig csak a délkeleti tájakon lehet – nagyobb bizonytalanság mellett – villámtevékenység.

2019.08.21. 09:55 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Bács-Kiskun megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Békés megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 2 Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Csongrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 2 Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
Fejér megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hajdú-Bihar megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Heves megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Nógrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.

Vas megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Veszprém megye

Zala megye

forrás: met.hu

VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?