4-ből 1 fajt veszélyeztet a kihalás, ám vannak, akik ‘felkészültebbek’ társaiknál.
Ha minden 4 fajból 1-et a kihalás fenyeget, vajon melyek lesznek a túlélők? A BBC friss cikke szerint nem az emberek.
Az oldal újságírója Julie Gray-t, a Sheffield-i Egyetem növényi molekuláris biológiával foglalkozó kutatóját kérdezte ki arról, hogy amennyiben nem teszünk jelentős intézkedéseket az éghajlatváltozással kapcsolatban, akkor vajon mely fajok maradnak talpon.
Kiderül, hogy rendkívüli alkalmazkodóképességünk és innovativitásunk dacára mi emberek nem valószínű, hogy a túlélők között lennénk.
Ennek részben az az oka, hogy az emberek a többi fajhoz képest lassan szaporodnak, illetve általában egyszerre egy vagy kettő utódot hoznak a világra.
Ez jellemző például a pandákra is. Azoknak az állatoknak azonban, melyek sok utódot nemzenek rövid idő alatt, nagyobb az esélye a kihalás elkerülésére.
A közelmúltban tették közzé azt a sokkoló tény egy biológiai sokféleségről szóló jelentésben, hogy jelenleg minden negyedik faj órája ketyeg.
Legtöbbjük sebezhetősége nagyrészt az éghajlatváltozáshoz kapcsolódik, amely magasabb hőmérsékletet, a tengerszint emelkedését, változékonyabb körülményeket és szélsőséges időjárást idéz elő.
Noha a klímaváltozás súlyossága vitathatatlan, lehetetlen pontosan megjósolni, hogy ezek a hatások hogyan hatnak majd a fajok sebezhetőségére a jövőben.
Az ezt előrejelző módszerek folyamatosan fejlődnek, de a korlátozott és következetlen adatok, a földhasználat változásai és az ökológiai hatások váltakozása miatt ezek az előrejelzések nincsenek kőbe vésve.
A bizonytalanság másik forrása az életformák alkalmazkodási képességével kapcsolatos.
Vegyünk az ektoterm élőlényeket (hidegvérű állatok, például hüllők és kétéltűek), amelyek a történelem során lassabban alkalmazkodtak az éghajlati változásokhoz, mint az endoterm élőlények.
Főként azért, mert kevésbé képesek változtatni a testhőmérsékletüket. Persze vannak kivételek, például az amerikai ökörbékák, amelyeknek valójában komfortosabb környezetet biztosítana a felmelegedés.
A hőtűrő és az aszályálló növények, melyek inkább a sivatagokban, nem pedig az esőerdőkben élnek, nagyobb valószínűséggel maradnak fenn.
Illetve azoknak a növényeknek is jobbak az esélyeik, amelyek magjai nagy távolságokon szétszóródhatnak, esetleg szél vagy óceánáramok által (kókuszpálma), szemben például az akáccal, amelynél gyakran a hangyák felelnek a „terjesztésért”.
Azok a növények, amelyek „beállíthatják” virágzásuk idejét, szintén képesek lesznek megbirkózni a magasabb hőmérsékletekkel.
A fosszilis adatok is tartalmaznak olyan jeleket, amelyek szerint bizonyos fajok megbirkóztak a korábbi éghajlati változásokkal. Vannak genetikai utalások a hosszú távú túlélésre is, például egy bizonyos mikroalga esetében, amely több millió év alatt alkalmazkodott a sósabb környezethez – ezt a következtetést Fatima Foflonker és kollégái tették közzé 2018 szeptemberében.
Fontos azonban tudni, hogy a jelenlegi ember által okozott éghajlati válság egyedülállóan pusztító jellege azt is jelenti, hogy nem tudunk teljes mértékben támaszkodni a múltbeli referenciaértékekre.
„Az éghajlatváltozás, amely a jövőben vár ránk, sok szempontból különbözik a múltban lejegyzettektől”
– hangsúlyozza Jamie Carr szakértő.
A történeti adatok azonban rámutatnak a csótányok kitartására, mely bizonyos értelemben példaértékű.
„Ezek a nagyrészt megvetett élőlények túlélték a történelem szinte minden tömegpusztító eseményét”
– mondta Asmeret Asefaw Berhe, a Kaliforniai Egyetem biogeokemikusa.
Például több tízmillió évvel ezelõtt az egyre szárazabb Ausztráliához is alkalmazkodtak azáltal, hogy a talajba ásták magukat.
Robert Nasi, a CIFOR főigazgatója szerint ez két kulcsfontosságú tulajdonságot mutat:
A képességet, hogy elrejtőzzenek és védekezzenek megváltozott, előnytelen körülmények között, pl. a föld alatt, illetve hosszú evolúciós történetet. Márpedig általában „az ősi fajok ellenállóbbnak tűnnek, mint a fiatalabbak”.
A szakértő szerint ezek a vonások nagyban szerepet játszhatnak abban, hogy egy faj túlélje az éghajlatváltozás drasztikus hatásait.
És még egy érdekesség, ami fontos lehet: a csótányok nem válogatósak, ha élelemről van szó.
Az élelmiszerforrásaik sokszínűsége miatt az olyan fajok számára kevésbé veszélyes a klímaváltozás, amelyek szinte bármit megesznek. Például a csótányok, a patkányok, a városban élő madarak és mosómedvék.
Ezzel szemben az éhínség lecsaphat majd az olyan állatokra, mint pl. a koala, aki elsősorban eukaliptuszleveleket eszik.
A speciális étrend mellett a koala számára hátrány, hogy alacsony genetikai sokféleséggel rendelkezik – ez az egyik oka annak, hogy a chlamydia elpusztította a vad koala populációk jelentős részét.
Ezek aggasztó tulajdonságok a kihalási kockázat szempontjából.
„Sok esetben a speciális fajok azok, amelyek várhatóan legelőször eltűnnek”
– vallja a szakértő.
Ez igaz a mikroélőhelyek fajaira, például a köderdőkre, vagy a szűk tartományban megtalálható fajokra, mint például trópusi madarak vagy kis szigeteken élő növények. Sérülékenyek azok a fajok is, amelyek érintetlen, ősi környezettől függnek.
A szélsőséges környezetben, például a vulkáni forrásokban élő termofileket (hőigényű szervezeteket) valószínűleg kevésbé érinti a felszíni hőmérsékleti változása.
A számítógépes modellezés pedig azt sugallja, hogy csak a mikrobák lennének képesek túlélni a nap növekvő intenzitását.
