Érdekes

A NASA videójából kiderül, hogy mit látott Neil Armstrong 50 éve a Holdra ereszkedés közben

Csak egyetlen kamera rögzítette a nagy pillanatot, de az egy másik ablakból készített felvételt. Most az összes létező adat alapján elkészült egy szimuláció arról, mit láthatott a misszió vezetője.

 

 

 

 




A NASA egy különleges felvételt készített a Holdra szállásról. Ebben azt mutatják meg, hogy mit láthatott az Apollo 11-ből Neil Armstrong ötven éve ereszkedés közben.

A szimulációhoz minden rendelkezésre álló adatot felhasználtak, hogy bemutassák azt, amit a világon egyedül csak egy ember láthatott.

A leszállóegység modulja ugyanis olyan kicsi volt, hogy csak a Buzz Aldrin ablaka melletti kamera rögzíthette a történelmi pillanatokat, több berendezést nem tudtak beszerelni erre a célra.

A felvételhez a meglévő filmkockákat, a nagy felbontású képeket, az egység adatait, magasságát, sebességét, tájolását is elemezték, és a rádióbeszélgetéseket is figyelembe vették.

Így készült el egy teljesen új videó, amelyet most az 50. évforduló kapcsán bemutattak az eredeti, 16 mm-es kamerával (6 kép / másodperces) rögzített felvétellel együtt.

 

 

 

 

 

VIDEÓ: Az eredeti felvétel




VIDEÓ: Ezt látta Armstrong: Szimuláció

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?