Érdekes

Fontos dologra figyelmezteti az amerikai légierő az ufóhívőket

Egy vicceskedő Facebook-esemény résztvevői arra készülnek, hogy erővel hatolnak be az 51-es körzetbe. Az amerikai légierő szerint nem kellene.

 

 

 

 

Közleményben figyelmezteti egy szeptemberi Facebook-esemény miatt izgatottá vált ufóhívőket az amerikai légierő, hogy jobb lenne, ha inkább nem rohannák le az úgynevezett 51-es körzetet – számolt be róla az Independentnyomán a 24.hu.

A most már több mint 600 ezer érdeklődőt vonzó Facebook-esemény célja, hogy a résztvevők lerohanják az összeesküvés-elméletek egyik legfőbb kiindulópontjaként számon tartott 51-es körzetet. Az ufóhívők azért szeretnének behatolni, hogy körülnézzenek, mondván,

ekkora tömeget úgysem tudnak feltartóztatni.

 

 

 

Bár az eseményt remélhetőleg senki nem veszi komolyan, a légierő szóvivője, Laura McAndrews arra figyelmeztetett, senkinek nem javasolják, hogy egy fegyveres erőkkel védett területre merészkedjenek. Bár nem részletezte, hogyan állítanák meg az erőszakkal behatolókat, a közlemény egyik hangsúlyos része úgy szól: „az Egyesült Államok légiereje mindig készen áll, hogy Amerikát megvédje”.

Az 51-es körzet környékén számos mozgásérzékelőt létesítettek, illetve kamerák pásztázzák a területet, nehogy bárki belógjon. Emellett táblák is vannak, amelyek elég egyértelműen figyelmeztetik, mire számíthat, aki mégis megpróbál behatolni:

lelövik.

 

 




 

 

A hatalmas kiterjedésű bázison egyébként valószínűleg nem földönkívüli űrhajókat őriznek, hanem a legújabb fejlesztésű repülőgépeket. Korábban műholdképeken látható volt itt az F-117-es és a B-2-es lopakodó bombázó is. Mondjuk épp ezek voltak, amik korábban több ufóészlelést is regisztráltak.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?