Celeb / Híresség

Az első X-Faktor nagy reménysége volt – Ma már külföldön keresi a kenyerét

Takács Nikolas a tengerentúlon építi karrierjét.

 

 

 

A felvidéki Takács Nikolas 2010-ben debütált az X-Faktorban, ahol káprázatos hangjával hamar a nézők szívébe lopta magát. Az állandóan kalapot hordó énekes egészen a döntőig menetelt, őt csupán Vastag Csabának sikerült megelőznie, aki végül az első magyarországi X-Faktor nyertese lett.

A műsor után Takács Nikolas élete teljesen megváltozott, az X-Faktor befejezése után több stúdióalbuma is megjelent – a hetedik lemeze 2019. június 26-án jelenik meg. Önálló, telt házas koncerteket adott, 2013-ban pedig Fonogram-díjra jelölték a Music&Soul című lemezét. 2014-ben az első amerikai lemezszerződését is megkapta, 2016-ban több videoklipje is készült, például a Dal neked című. 2017-ben Radics Gigivel közösen énekelte a FINA Vizes Világbajnokság nyitóünnepségének dalát, ami kifejezetten erre az eseményre íródott, ez volt a Benned a győztes című dal.

szoveg-ok

 

 

 

 

 

Takács Nikolas január óta Amerikában él

A 32 éves énekessel mostanában nem találkozhattak itthon a rajongók, ugyanis január óta Los Angeles-ben él. Hogy miért döntött a költözés mellett, arról a FEM3 Caféműsorvezetőinek mesélt bővebben.

– Pár éve kezdődött el ez a történet az én életemben, amikor világhírű zenészeket ismertem meg, akik biztattak: „gyere ki hozzánk, és próbáld ki, hogyan működik itt ez az egész”. Most lett rá idő és lehetőség, hogy hosszabb időre kimenjek, karrierépítés és ismerkedés céljából. Legfőképp ez utóbbiról szól, hogy

KIT ISMEREK MEG, KIN KERESZTÜL JUTOK EL A KULCSEMBERHEZ, AKI MAJD LÁT BENNEM FANTÁZIÁT.

Emellett az is benne van, hogy mindig szerettem volna kipróbálni, milyen élni bizonyos helyeken, meg kell kicsit ismerni ezt a világrészt is – árulta el a műsorban, de kitért arra is, kapcsolatok, rokonok, barátok híján nem egyszerű mindent újra elkezdeni egy idegen országban.

-Elképesztően hosszú és nehéz feladat, olyan eseményeken kell részt venned, ahol kapcsolatokat építhetsz ki, kell lennie nálad névjegykártyának, és az sem árt, ha sok követőd van Instagramon, akkor komolyabban vesznek. De elképesztően nyitottak, érdeklődnek, lecsekkolnak, barátságosak.

 

 

 

 

 

 

Takács Nikolas imád a tengerentúlon élni, de a műsorban bevallotta, sohasem fogja ott teljesen otthon érezni magát, és kinti tehetségkutatóban sem szeretne részt venni.

– Azért nem szeretnék indulni újra tehetségkutatóban, mert nincs garancia semmire, ha kiesek még az élő show előtt, akkor is van egy kétéves szerződésem a csatornától, amikor nem csinálhatok semmit, a fiókba kerülök. Ezt a szabadságot, ami most van, nem szeretném elveszíteni.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?