Celeb / Híresség

A 2003-as Megasztárral lett ismert – A 41 éves Oláh Ibolya most így tért vissza

Oláh Ibolya három év kihagyás után albummal és színházi esttel tér vissza.

 

 

 




Oláh Ibolyát 2003-ban, Megasztár legelső szériájában ismerte meg az egész ország. A tiszadobi gyermekotthonban nevelkedő, szókimondó nő 25 évesen jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába, ahol a döntőben Tóth Verával megküzdve a második helyet szerezte meg, a versennyel pedig hatalmas rajongótáborra tett szert.




Oláh Ibolya sosem szerette a nagy nyilvánosság előtt élni az életét, mint mondta, ő a bulvár nélkül is megvan, stúdiózik, fellép, és új dalokon dolgozik. Televízióban legutóbb a 2014-es A Dal című műsorban lehetett színpadon látni, 1 percig sztár című dalával, de ugyanebben az évben szerepelt a Sztárban Sztár élő show-jának vendégeként is. 2015-ben az Összezárva Friderikusszal vendége volt. 2016-ban a Gondolj rám című film egyik betétdalát énekelte Presser Gáborral, és Keresztes Ildikó Most című lemezén is duettet énekelt kolléganőjével.

Oláh Ibolya a Megasztárban és a TV2 Mokka című műsorában.

 

 

 




 

 

 

 

Három év után tér vissza a színpadra

Az énekesnő-dalszerző három éve visszavonult, ám hamarosan visszatér a színpadra, hiszen a Presser Gáborral készült, 2018-ban megjelent közös lemezéből színházi produkció készül. Ennek apropójából a TV2 Mokka című műsorában arról is mesélt, hogy telnek mindennapjai.

– Tökéletesen meg vagyok elégedve azzal, amilyen vagyok, ahogyan élem a kis életemet. Ha hagynak élni, mindig mosolygok. Egyre szebb és egyre több munka talált meg az elmúlt év során. A Pici bácsival készült közös albumhoz kapcsolódik majd egy színházi produkció, a Voltam Ibolyka, amin nagyon dolgozunk. Ennek az a lényege, hogy különböző kortárs költőknek a verseit zenésítjük meg. Borbély Szilárd, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, és még sorolhatnám – árulta el Pachmann Péternek az énekesnő, és azt is bevallotta, ma már nem szeretne mindenáron színpadon lenni.

– Koncertezem a zenekarommal, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon sűrűn, másfél, kéthavonta jön felkérés, ami nekünk teljesen elég.

NEM AKAROK MINDENNAP FENT ÁLLNI A SZÍNPADON, 11 ÉVIG CSINÁLTAM EZT, ÉS MÁR BELEFÁSULTAM.

Van az Ibolyán túl estem, ahol maximum nyolcvan vagy száz ember előtt – de volt már négyszáz is – adok elő, tulajdonképpen ez egy intim történet sanzondalokkal.

 

 




 

 

 

A 41 esztendős Oláh Ibolya arról is mesélt, hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy Magyarország legelismertebb zenészeivel, mint például Novák Péter, Balázs Fecó, Presser Gábor vagy Geszti Péter, dolgozhatott már együtt, sőt, arról is, miért izgul még mindig színpadra lépés előtt.

– Azt gondolom, az, amit csinálok, nem lehet rossz, és ezt látják és hallják az emberek, a zenészek, mindenki szeretne velem kicsit dolgozni, és ennek nagyon örülök.

KEVÉS AZ ÖNBIZALMAM, NEHEZEN MEGYEK FEL A SZÍNPADRA, IZGULOK ÉS FÉLEK, HOGY NEM TUDOK 100 SZÁZALÉKOT NYÚJTANI.

A barátaimtól kapok visszajelzést, hogy nekem mégis ott a helyem – mondta őszintén a műsorban.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?