Életmód, Érdekes, Történelem

12 nő a történelemben, akit nem érdekelt a mások véleménye

Ezek a nők nagy ívben tettek arra, hogy mit gondol róluk a a környezetük. Hatalmas dolgokat vittek véghez.

 

 

 

Szerencsére minden korban akadtak nők, csajok, hölgyek, akik mertek szembe menni a többség (férfiak) véleményével, és nagy dolgokat vittek végbe. Emlékezzünk meg azokról, akik számára két vélemény létezett: a sajátjuk, meg a másoké, amivel nem foglalkoztak. Íme, a Buzzfedd összeállítása.

1. Dr. Elizabeth Blackwell (1821-1910)

Elizabeth Blackwell Angliában született, de ő lett az Egyesült Államok első orvosnője. A neme miatt több egyetem elutasította, végül a new York-i Geneva Medical College ajánlott fel neki helyet, ahol meg kellett küzdenie idióta csoporttársai mellett egy professzorral is, aki állandóan ki akarta küldeni a teremből, amikor a szaporítószervekről tanultak, nehogy megsértse a hölgy „finom érzelmeit”. Kiderült, hogy Elizabeth félre tudta tenni finom érzelmeit, és világhíres nőgyógyász lett belőle.

nok1

2. Annie Smith Peck (1850-1935)

Látszik rajta, mennyire imádta, ha fotózzák. A hölgy megmászta Európa legmagasabb hegyeit, majd Dél-Amerikába tette át a székhelyét, ahol elsőként (nem első nőként) mászta meg a Huascarán hegyet. Emellett befolyásos tudósként könyveket írt és előadásokat tartott. Nyolcvankét éves koráig mászott hegyet. Nadrágban.

nok2

3. Mary Lou Williams (1910-1981)

Balról a harmadik a képen. Zongoristaként őstehetség volt, és a jazz első három évtizedének egyik legnagyobb hatással bíró zenésze és zeneszerzője. Tizenkét éves korától kezdve fellépett, hatott a Kansas City big band jazz stílusra, több műfajban komponált, zenekart vezetett, és többek között Duke Ellington, Louis Armstrong, Benny Goodman és Cab Calloway zenei rendezője volt.

nok3



4. Sojourner Truth (1797-1883)

Az afroamerikaiak felszabadításáért küzdő nőjogi aktivista, akinek híresen nagy szája volt. Egyszer a következő beszélgetésbe keveredett be Harriot Stanton Blatch-csel:

HSB: – Sojourner, te tényleg nem tudsz olvasni?

ST: – Nem, kis szívem, olyan apró dolgokat, mint például egy levél, nem tudok elolvasni. De a nagy dolgokat igen. Jól olvasok például a férfiak gondolataiban.

nok4

5. Ada Lovelace (1815-1852)

Lovelace matematikus volt. Úgy vélik, ő írta az első számítógépes programot, amikor együtt dolgozott Charles Babbage-dzsal az „analitikus gépen”, amit az első számítógépmodellként jegyeznek. A zseniális hölgy amúgy Lord Byron egyetlen törvényes gyermeke volt, de az anyja már a gyerek egyhónapos korában otthagyta férjét. Lovelace írta a számítástechnika első szakcikkét is, egy olaszból fordított művet, amelyben kijavította a hibákat, és jegyzetekkel látta el.

nok5

6. Beatrice Potter Webb (1858-1943)

Közgazdász, történész, reformer, aki a férje, Sidney oldalán kampányolt a városi szegények mellett, harcolt a minimálbérért, részt vett a munkáspárt megalapításában, könyveket írt, és a London School of Economics alapítói között is számon tartják.

bw

7. Lilian Bland (1878-1971)

Az újságíró és pilóta Bland egész életében fittyet hányt a konvenciókra. 1910-ben Írországban megépítette saját repülőgépét. Mivel az üzemanyaghoz nem talált tartályt, egy üres whiskysüvegből és a nagynénje hallócsövéből eszkábált egyet. Körülbelül harminc métert repült is vele, ami akkoriban nagy eredménynek számított. Lelkesen dohányzott, káromkodott, nadrágot viselt, autót vezetett és a harcművészetekben is jeleskedett. Nyugdíjas éveit szerencsejátékkal, ivással és festéssel töltötte.

nok7

nok7b

8. Ethel L. Payne (1911-1991)

Oknyomozó újságíróként emberjogi témákkal és nemzetközi ügyekkel foglalkozott. A Fehér Ház sajtóosztályának tagjaként egyszer Eisenhower elnököt is felhúzta, mert kitartóan kérdezősködött a faji elkülönítés megszüntetéséről egy sajtótájékoztatón. Eisenhower ezek után soha nem válaszolt egyetlen kérdésére sem. A hetvenes években felvették a CBS csatornához, ő lett az első afroamerikai kommentátor. Próbálták kikezdeni lényegre törő kérdezési stílusát, de hiába.

nok8

9. Murasaki Shikibu (körülbelül 973-1025)

A császári udvar egyik udvarhölgye volt a Heian-korban, és valószínűleg ő írta az emberiség történelmének első regényét, Gendzsi meséje címmel. Az apja állítólag büszke volt lánya intelligenciájára, de panaszkodott, hogy „nőnek született”. A naplójában a nő lejegyezte, hogyan tanult meg kínaiul: hallgatózott az ajtó mögött, amikor az apja az öccsét tanítgatta. Nők akkoriban nem tanultak kínaiul. Kivéve őt.

nok9

 

 

 

 

 

10. Nellie Bly (1864-1922)

Merész és nagy befolyással rendelkező oknyomozó újságíróként a korrupcióról és az éhínségről cikkezett. Egyszer elmebetegnek tettette magát, hogy írhasson New York City kegyetlen elmegyógyintézetéről, aminek következtében megreformálták az ellátás rendszerét. Kollégái szenzációhajhásznak bélyegezték. És akkor?

nok10

11. Nzinga Mbandi (1583-1663)

Ndongo és Matamba (ma Angola) királynője jól állta a sarat, amikor öccse halála után átvette az ország irányítását. Briliáns diplomáciai sikerei miatt és katonai stratégaként is nemzetközi hírnevet szerzett. Élete végéig sikerült a portugál gyarmatosítókat távol tartania országától, mert mind a kereskedelemben, mind a kémkedésben, mind vallási kérdésekben páratlannak bizonyult.

nok11

12. Hedy Lamarr (1914-2000)

Az osztrák születésű amerikai színésznő és feltaláló alkotta meg a frekvenciaugrás technológiáját, amit azonnal használatba is vettek a második világháborúban egy titkos kommunikációs rendszer és a rádióvezérelt torpedók kifejlesztésénél, megalapozva a Wi-Fi és a GPS születését. Emellett filmcsillag is volt. Ennyi.

nok12

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?