Belföld

„Kedves tanárok, felejtsétek már el az egyeseket!” – egy kiborult édesanya véleménye

‘Az én gyerekkoromban ereje volt a csillagos ötösnek, a sima ötösnek, az ötös alának, a négyötödnek – ma már csak akkor nézem az ellenőrzőt, ha valamit alá kell írnom benne.’

 

 

 

 

Sok mindenre mondjuk azt az igét „felhígult”. Nos, ez úgy tűnik, a tanárok értékrendjében is megmutatkozik, mert újabban egy bizonyos jelenséggel túl gyakran van szerencsém szülőként találkozni. Ez pedig az, hogy a fenyítés, a dorgálás, a gyermek önbizalmának megtaposása az egyetlen igazi hatalmi eszközzel végeztetik el: csak úgy repülnek az egyesek!

A mai magyar oktatás fekete vagy fehér, ez a két szín létezik, ennek megfelelően a jegyek az ötösök és az egyesek világában csak ezt a két számot ismerik. Mint amikor pár éve kikerültek a nagyon aprópénzek a pénzforgalomból, úgy tűnik, manapság veszendőben a négyesek, a hármasok, a kettesek hatalma.

Manapság ha egy diák tud valamit, azt tudja 100%-ban és tudására jöjjön is nagy örömmel az ötös. Ha viszont bizonytalan az a tudás, esetleg nem érti a gyermek a feladatot, vagy nincs ideje elvégezni azt maradéktalanul, a következő lépcsőfok az egyes. Nincs köztes. Ha egyest kaptál, nem tudod az anyagot, buta vagy és irgumburgum.

 

 

 

 

 

 

 

Az én gyerekkoromban ereje volt a csillagos ötösnek, a sima ötösnek, az ötös alá-nak, a négyötödnek – és a többi számmal is játszott így a pedagógus.

A háromnegyed jelentette például azt, ha Józsika amúgy okos gyerek, elhadovált valamit a dolgozatában, tele kreatív megoldásokkal leadott egy munkát, de egyértelmű, hogy otthon a kezébe sem vette a tankönyvet és inkább elment a haverokkal focizni a térre.

De megpróbálta azt a dolgozatot, ezért mindenképp a munkája háromnegyedet ért. Tudta ezt a többi diák is, tudta a tanár is, a Józsika pedig legközelebb nem hajította be a könyvet a sarokba, inkább megtanulta a következő anyagot, mert a háromnegyed azért nem mutatott jól sehol sem.

Manapság ötösök vannak és egyesek – ám ez utóbbiaknak nincs súlya sem.

Emlékszem, amikor én voltam általános iskolás, a nyolc év alatt egyetlen egyszer kaptam egyest, amikor is azt hittem, megpusztulok a szégyentől. Nem hiszed el és ne is nevess, de testnevelésből kaptam. Kislabdadobásra. A tesitanárnak volt egy táblázata, hány métert kell elérni a kettesig, a hármasig, stb, én viszont lendítettem a karomat és a labda a hátam mögött pottyant le. Be lett írva az ellenőrzőmbe, hogy „Kislabdadobás, mínusz 1 méter, egyes.”. Akkora szégyen volt, hogy látod, a mai napig emlékszem rá.

A gyerekeim ellenőrzőjét manapság már csak azért nézem, ha valamit alá kell írnom benne, de igazából kezd nagyon nem érdekelni a dolog. Mert tele vagyunk egyesekkel, miközben itthon tanulunk az órákra, átbeszéljük az anyagot, együtt nyögünk egy-egy lecke felett, felmondják a gyerekek a verseket. Tehát készülünk és tanulunk, de még így is tele vagyunk egyesekkel. Hogy miért? Mert egyeseket osztani manapság tök egyszerű metódus, amivel bármikor élni lehet. Ha a gyerek nem hoz radírt magával (vagy hozott, de az eltűnt az adott órára), ha a gyerek nem a teljes nyolc feladatnyi házi feladatot készíti el, csak hat és felet, ha a gyerek az órán kibambul az ablakon. Ezekért mind-mind egyest kap.

 

 

 

 

 

 

 

De a leginkább hajmeresztő sztorink alig két hete esett meg, amikor is a gyerekem közölte, kaptak SZORGALMI házi feladatot is, egy kis kutatómunkát. Felcsaptuk az internetet, egy egész oldalban kidolgoztuk a feladatot és aznap délután én, a szülő, vártam, hogy jöjjön haza a gyerek és hozza haza nekem az ötösünket. A mi közös ötösünket.

A mi közös egyesünkkel tért haza, mert a tanár nem arra gondolt, amit mi kidolgoztunk, hanem arra az egyféle megoldásra, amit ő akart a feladatban látni. Lett egy egyesünk szorgalmi (!!!) házi feladatra.

Jól le is szidtam a gyereket, mert azzal a lendülettel meghívtam őt egy cukrászdába, hogy tortával űzzük el az egyes miatti mély bánatunkat.

Nem jó ez így semmiképp. Talán arra igen, hogy a gyerekek még jobban utálják az iskolát, mint eddig, a szülők pedig éjtnappallá azon agyaljanak, hogyan oldják meg a magántanulóságot vagy a szülői, tanulócsoportokat, esetleg az alternatív iskolákat.

Kapcsolódó bejegyzés a szerző korábbi írása a szaktanári figyelmeztetőkről ITT.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?