Életmód

7 dolog, ami megmutatja a különbséget egy igazi nő és egy lány között

Egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint elsőre gondolnánk, hogy egy lányt mikortól tekinthetünk inább már nőnek. Attól még, hogy valaki betöltötte a 18. életévét, nem jelenti azt feltétlenül, hogy akkor már felnőtt nővé is vált, ugyanis a viselkedése és az érett személyisége tesz valakit azzá. Így aztán ritka esetekben az is előfordulhat, hogy valaki már 17 évesen is érett hölgy módjára viselkedik, ugyanis épp úgy vannak felnőttes gondolkodású fiatalok, és komolytalan felnőttek is.

 

 

 




Most megmutatjuk azokat a jellemző dolgokat, amik ténylrgesen megkülönböztetik a nőket a lányoktól.

 

1. A nők őszintén elmondják az érzéseiket, gondolataikat, míg a lányokról ez nem annyira mondható el

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-1.jpg

Az igazi nőknek nem kell egy olyan kapcsolat, ahol meg kell fontolni azt, mit is mondjon a partnernek, vagy épp hogyan cselekedjen vele szembe. A nő kimondja, ami a fejében van. Mérlegeli mire is van szüksége. A lányok nagy többsége, nem szeret az érzelmeiről és gondolatairól beszélni, mondhatni inkább taktikai játékot űznek. Egy olyan arcát mutatja, ami cseppet sem mondható valódinak.

2. Egy igazi nő nem verseng egy másik nővel, míg a lányok igen

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-2.jpg

Vannak olyan kérdések, melyeket csak a lányok képesek feltenni maguknak, rosszabb esetben a partnerüknek. Egy igazi nőnek nincs szüksége arra, hogy jobb legyen a párja exétől. Tökéletesen tisztában van vele milyen értékei vannak, és azt hangsúlyozza ki. A lányok viszont gyakran gyerekesen viselkednek. Jobbak akarnak lenni mindenkinél, ezért van rajtuk több smink, feltűnőbb körmök… és a többi.

3. Egy nőnek olyan párra van szüksége, aki biztonságot nyújt, míg a lányok inkább a rosszfiúk után mennek

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-3.jpg

Amíg egy nőnek az a fontos, hogy partnere mellett megtalálja az egyensúlyt és a biztonságot, addig a lányok olyan férfiakat hajszolnak, akinek a külseje és a viselkedése rosszfiús. Mindegy, hogy az az illető jól vagy rosszul bánik velük, mert a szenvedély mindent legyőz. Legalábbis szerintük.

 

 

 

 

 




 

 

 

 

4. Egy igazi nő soha nem adja be elsőre a derekát, míg egy lány igen

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-5.jpg

Egy igazi nő nem kapkodja el a dolgokat, és csak akkor adja be a derekát, amikor már érez valamit a férfi iránt. Manapság egyre gyakoribb a meggondolatlan lányok körében, hogy nem várják meg, hogy a partnerük lelékt is megismerhessék közelebbről.

5. Egy igazi nő tudja, hogyan kell főzni, míg a legtöbb lánynak fogalma sincs arról, hogyan kell vizet forralni

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-4.jpg

Az igazi nő beleteszi minden szeretetét és odaadását a főztjébe. Szívesen süt valami finomságot, ha vendégek érkeznek hozzá. Míg a lányoknak az mókás, hogy nem tudnak megcsinálni egy rántottát, vagy leégetnek egy fazék vizet. Ám az probléma, ha nincs az asztalon étel. Nem gáz, ha valamit nem tudsz, mert meg lehet tanulni, de az igen, ha a kisujjadat nem mozdítod érte csak nyavalyogsz.

6. Az igazi nő céltudatos és megteremti, amire szüksége van, míg a lányok csak kifogásokat keresnek

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-7.jpg

A nő tudja mit akar az életben és azt képes egymaga véghezvinni. Nem szükséges, hogy egy férfi legyen mögötte, mert önerőből mindent meg tud oldani. Ha véghezviszi, amit eltervezett, akkor nagyon büszke magára. Ezzel szemben a lányok másoktól várják el a változást, és ők nem tesznek semmit érte. Sőt, azt sem értékeli amije van.

7. A nő feltölt, a lány lefáraszt

8763n05380c97365o397026s30587036v590876a20386-6.jpg

Ahogy érzed magad az adott hölgyemény mellett nagyon sokat elárulhat. Nyilván nem minden percben csattan ki a boldogságtól, de ha még rossz kedve is van, nem ragasztja rád. Míg egy lány a panaszkodásaival folyamatosan csak szívja le az energiáidat.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?