Érdekes

11 összeesküvés-elmélet, amiről kiderült, hogy minden szava igaz

Mindannyian hallottunk már ilyen-olyan összeesküvés-elméleteket, sőt mi több, nagy valószínűséggel olyanhoz is volt már szerencsénk, amit valahol mélyen mi magunk is igaznak gondoltunk. Nem volt ez másképp a most következő összeesküvés-elméletekkel sem, ezekben is több százezer vagy talán millió ember hitt világszerte hosszú-hosszú éveken át, a különbség mindössze annyi, hogy a cikkünkben összegyűjtött elméletek egyszer csak derült égből villámcsapásként nyertek megerősítést, és minden megváltozott.

 

 

 

1 A dohányipari cégek szándékosan titkolták el az igazságot a dohányzás veszélyeiről.


A múlt század elején-közepén a legnagyobb dohányipari vállalatok súlyos milliárdokat költöttek a dohányzás ártalmatlanságát, sőt néha annak előnyeit bizonyító kutatásokra. 1998-ban azonban minden megváltozott: hosszú-hosszú pereskedés után az egyik legnagyobb dohányipari vállalatnak, a Philip Morrisnak fel kellett fedni a lapjait és elismernie, hogy a termékeik nemcsak hogy nem egészségesek, de tüdőrákot és más súlyos betegségeket okoznak. Azóta 180°-os fordulatot vett a dohánytermékek megítélése.

2 A Pussycat Dolls-ban csak Nicole Scherzinger énekelt.


Nicole, a filippínó-hawaii-ukrán származású énekesnő a Pussycat Dolls megalakulása óta a lány csapat vezetője. Talán ezért is kezdett el terjedni a rajongók körében az az összeesküvés-elmélet, miszerint a dalok szövegét kizárólag egyetlen személy, Nicole Scherzinger énekli, még a többi lány inkább háttér énekesként és „színpadi kellékként” van jelen a dalokban. Az összeesküvés-elmélet hívei addig hajtották igazukat, míg 2012-ben az énekesnő saját maga is elismerte, hogy a dalok 95%-át teljesen egyedül énekelte.

3 A CIA komolyan tanulmányozta a repülő csészealjakat.


Bár mindig is tagadták, néhány évvel ezelőtt az amerikai hírszerzés az interneten mindenki számára elérhetővé tette az 50-es évek UFO kutatásait. Ezekben olyan személyek adatai és történetei voltak olvashatók, akik saját maguk is láttak repülő tárgyakat, sőt mi több: olyan meggyőző volt a történetük, hogy még magának a CIA-nak az érdeklődését is felkeltették. Összesen 575 ilyen eset volt 23 év alatt.

A legemlékezetesebb esemény 1952. július 29-én történt, Washingtonban, amikor is 6 órán keresztül volt látható egy megmagyarázhatatlan repülő objektum az égen, amit több tucat amerikai lakos jelentett is a hatóságoknak. A hivatalos jegyzőkönyv szerint azonban a jelenséget egy hőmérséklet-inverzió (meteorológiai jelenség) okozta. Így vagy úgy, az anyagok közzétételével a CIA a történelem során először elismerte, hogy tényleg foglalkozott UFO-kkal.


4 Britney Spears dalait valaki más énekelte.


2007-ben a világ tudomást szerzett Britney és Kevin Federline válásáról, valamint az énekesnő teljes összeomlásáról és annak pszichiátriai kezeléseiről. A „tragédia” ellenére azonban Britney még ebben az évben egy vadonatúj albummal jelentkezett. „Mikor és hogyan sikerült ezt felvennie?!” – kérdezték rajongók milliói. Ekkor született meg az összeesküvés-elmélet, miszerint nem is Britney, hanem egy hangban hozzá hasonló énekesnő hallható a felvételeken.

Az elmélet hamarosan megerősítést nyert: Britney egyik háttérénekese, Myah Marie egy interjúban elárulta, hogy a teljes albumot Spears nélkül rögzítették és az énekesnő csak a borítókép elkészítéséhez járult hozzá aktívan.

5 Az olajipari cégek összejátszanak.


Kis túlzással a világ minden országának életszínvonala az olaj hordónkénti árától függ. Bár legtöbbször csak a benzinkutaknál állva bosszankodunk a magas üzemanyagárak miatt, valójában ezek mértéke minden egyes boltban vásárolt termékünk árát befolyásolják, hiszen azok szállításában elengedhetetlenek.

2008-ban újságírók lebegtették meg azt az összeesküvés-elméletet, miszerint a világ legnagyobb olajipari vállalatai aktívan összejátszanak, és közös megállapodás alapján tesznek árcédulát a „fekete aranyra”. A botrányban a brit Shell, a spanyol Repsol, a német RWE és a francia Total vállalatok voltak érintettek. 2002-ben az Európai Bizottság nyomozása megerősítette, hogy a cégek valóban összejátszottak, és az ő trükközésüknek köszönhető, hogy az üzemanyagárak világszerte emelkedtek.

6 Az FBI követte John Lennon-t.


A művészet és az éppen aktuális popkultúra segítségével emberek milliói vállnak befolyásolhatóvá – ezt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodája is jól tudta. Számos pletyka kapott szárnyra arról, hogy az FBI többek között megfigyeli a múlt század talán legismertebb zenei formációját, a Beatles-t, ám ezt hivatalosan mindig is tagadta a szervezet.

2000-ben azonban a Kaliforniai Egyetem történésze, John Wiener lerántotta a leplet a John Lennon-ügyről és kiszivárogtatta azokat az aktákat, melyek egyértelművé teszik, hogy a nyomozóhatóság megfigyelte a zenészt, és azt is, hogy hiába: nem sikerült ugyanis bizonyítékot találni arra, hogy a zenei formáció Amerika-ellenes tevékenységeket folytatna titokban.

7 Szovjet kém az Amerikai Kongresszusban.


A hidegháború idején az USA-ban és a Szovjetunióban egyaránt számos legenda szólt az ellenséges oldalon beépített kémekről. Egy ilyen elmélet azonban hivatalosan is megerősítést nyert: New York állam demokratikus képviselője, Samuel Dickstein ugyanis bizonyíthatóan Amerika-ellenes tevékenységeket folytatott. A férfi titkos adatokat küldött a szovjeteknek az amerikai katonai költségvetésről, ám élete során ezt nem sikerült rábizonyítani Dickstein-re, ezért élete végéig bírókét dolgozott New Yorkban.

8 A gyógyszeripari vállalatok „feltalálnak” betegségeket.


Adriane Fugh-Berman professzor véleménye szerint a gyógyszeripari vállalatok saját maguk találnak ki bizonyos – egyébként nem létező – betegségeket, melyekre hősies módon azonnal gyógyszert is kínálnak a betegeknek. Elmondása szerint egy új gyógyszer „reklámkampánya” 7-10 évvel a gyógyszer kiadása előtt kezdődik, a vállalatok ugyanis ekkor kezdik el riogatni a betegeket és azok orvosait a különféle hamis-tanulmányokkal alátámasztott „betegségekről”.

Adriane egészen pontosan az osteopeniát hozta fel példaként, ami a csökkent csontsűrűséget jelenti. Ez voltaképpen egy állapot a csontok normál állapota a csontritkulás között. A csontritkulással ellentétben azonban ez teljesen hétköznapi módszerekkel (pl. rendszeres testmozgás) megelőzhető és/vagy visszafordítható, az orvosok gyakran mégis betegségként kezelik és különleges, drága gyógyszereket írnak elő annak kezelésére.

9 A Coca-Cola a szőnyeg alá söpörte a cukorfogyasztás veszélyeit.


1967-ben három Harvard-i tudósnak mintegy 50.000 dollárt fizettek azért, hogy tanulmányokkal alátámasszák: semmi kapcsolat sincs a cukorfogyasztás és az emberek szívműködése között. Az ezt leleplező titkosított dokumentumok a JAMA Internal Medicine folyóiratban jelentek meg.

A Coca-Cola azonban még ma is aktívan befolyásolja a tudományos kutatásokat, a The New York Times adatai szerint a cég még ma is több millió dollárt költ olyan kutatásokra, amik igyekeznek lebecsülni a cukros italok fogyasztása és az elhízás közötti kapcsolatot.

 

 

 

 

 

 

10 Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége világszerte lehallgatja az emberek telefonbeszélgetéseit.


Mindannyian éreztük már úgy, mintha valaki megfigyelne minket. 2016-ban megerősítést nyertek vélelmeink: az egykori amerikai hírszerző, Edward Snowden ugyanis titkosított dokumentumokat tett közzé emberek millióinak a megfigyeléséről.

Elmondása szerint az Egyesült Államok a világ minden bármely táján élő emberek telefonbeszélgetéseit képes lehallgatni, még az állami vezetők magánbeszélgetéseit is. Snowden ezzel egy gigantikus nemzetközi botrányt okozott, a legnagyobb internetes- és távközlési cégek pedig elkezdték titkosítani felhasználóik adatait.

11 Stevie Wonder nem vak.


Az amerikai popénekes Stevie Wonder nevét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni – a világon mindenki ismeri őt, és talán még ennél is többen tudják róla, hogy vak. Nem mindenki fogadja el azonban azt a tényt, hogy az énekes valóban vak: az összeesküvés-elméletek hívői állítják, hogy a színész csak megjátssza betegségét.

Ezt az énekes volt barátnője egy interjúban meg is erősítette, amiben elmondta: „Minden nagy névnek van egy ravasz trükkje. Stevie a szemüveges zseni, aki nem lát semmit” – nyilatkozta a nő hozzátéve, hogy a sztárnak már egész életében úgy kell csinálnia, mintha vak ember lenne.

Ha ez nem lenne elég bizonyíték, az interneten egy videó is szárnyra kapott az énekesről, aki a színpadon énekelve egy felboruló mikrofonállványt kap el a kezével, ami egy vak embertől azért meglehetősen szokatlan.

Persze más gyanús dolog is az énekes ellen szól: 2018-ban például lefényképezték őt, miközben fényképet készít Michael Jackson viaszfigurájáról. Akár egyetértünk a Stevie Wonder-t érő támadásokkal, akár nem…el kell ismernünk, hogy furcsa viselkedés ez egy vak embertől.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?