Érdekes

16 ember, akiről még saccperkábé sem lehet megmondani, hogy hány éves

Gyakran előfordul, hogy egyes személyekre nézve egyszerűen lehetetlen megállapítani azok életkorát. Ilyenkor minél tovább nézzük őket, annál inkább belezavarodunk a látottakba, az agyunk olykor ugyanis valamiért nem képes eldönteni, hogy egy adott illető mondjuk 13 éves kamasz vagy pedig a 30-as éveit tapossa éppen. Akárcsak a most következő emberek esetében, akiknek muszáj egy pillantást vetnünk a személyigazolványukra, ha tényleg biztosak szeretnénk lenni az életkorukban.

 

 

 

1. 21 vagy 60?
2 Iskolai fotó vagy egy nyugdíj előtt álló korosodó férfi fotója?
3 ,,Mindjárt viszem a gyerekeimet az iskolába, de lehet, hogy engem is bezavarnak a terembe.”



4. 9 vagy 33?
5 Mindenesetre fél kézzel megverne, ez az egy biztos.
6. 13 vagy 30?


7 ,,Az első napom volt az óvodában, de akár az igazgatónő is lehettem volna ezzel a megjelenéssel.”
8 Kísértetiesen hasonlít a „Bébi úr” című mesefilm főhősére.

9 Óriás 3 éves vagy egy törpe felnőtt férfi?!
10. 14 éves fiú vagy 25 éves nő?!
11 ,,Emberek, ő az én pasim! Vajon 13 vagy 30 éves?!”
12. 13 vagy 58?
13 Hatodik osztályos tanuló vagy ő a tanár?

 

 

 

 

 

 

 

14 Fiatal kislány vagy Dolores Umbridge a Harry Potterből?
15 Vajon sulibulira készül éppen vagy az idősek bingó-estjére?!
16. 12 vagy 32?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?