Életmód

A legbizarrabb dolgok, amik beszorultak emberek testnyílásaiba

Ezekre a képekre nem voltunk felkészülve…

 

 

 

Hogy mennyire nem elszigetelt jelenségről van szó, mutatja, hogy ezekről minden évben az amerikai fogyasztóbiztonsági bizottság (CPSC) állít össze listát. A Deadspin részleteket is közöl azokból az eszközökből, amelyek valami módon beszorulnak egyesek szemüregébe, fülébe, torkába vagy nemi szervébe.

A leggyakoribb beágyazódási helynek a végbél látszik: szedtek ki már onnan sörösüveget, aeroszolos flakont, műanyag szipkát, és pillepalackot is – idézte a Daily Mail

Az esetek nemcsak elborzasztják a sürgősségi ügyelet orvosait, hanem vélhetően több esetben nehezen tudták visszatartani a röhögésüket.



Például volt, aki az ágyban felejtette a fogkeféjét, és amikor bevetette magát, a fogkefe a fenekébe fúródott. Egy másik páciens ugyanígy járt egy golyóstollal, amit a kanapén felejtett.

A következő történet már a bűnügyi kategóriába tartozik. Valaki a végbelébe rejtett kábítószert egy öngyújtó segítségével. A drogot ki tudta szedni, de a tolószerszám bent maradt. Ennél is horrorisztikusabb annak az esete, hogy valakinek egy vibrátor került az ánuszába, megpróbálta egy csavarhúzóval kiszedni, de csak azt érte el, hogy súlyosan megsértette a végbelét, a tárgy pedig bekerült a belébe.

De találtak az orvosok karácsonyfadíszt és mobiltelefont is eme intim hely belsejében.

Emeltek ki továbbá fülből játékegeret, torokból kis tranzisztoros rádiót, úszáshoz használt felcsúszott orrvédőt, és vaginából apró gyermekjátékot, nem is szólva az eltévedt szex-játékszerekről. És bár a CPSC rendszeresen figyelmeztet, és a listák közzétételével is próbál elrettenteni, úgy tűnik, minden erőfeszítése hiábavaló.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?