Életmód

19 fotó, ami bizonyítja, hogy nem kell hegyeket mozgatnunk ahhoz, hogy jobb hellyé tegyük a világot

Ha a világ problémáiról és azok megoldásáról beszélünk, akkor a legtöbben mindig olyan utópisztikus változásokra gondolunk, melyeket csak és kizárólag az emberiség összepontosított erejével lehetne elérni – ez azonban badarság. Mindannyian képesek vagyunk megváltoztatni a világot, és még ha esetleg nekünk apróságnak is tűnik az adott dolog, valaki másnak lehet, hogy nagyon is sokat számít.

 

 

 

1. ,,A postás kutyakekszet hagyott az erkélyajtómnál kolduló kutyámnak.”
2. Arnold Schwarzenegger önkéntesként reggelit készít a kaliforniai erdőtűz oltásában segédkező tűzoltók számára.
3. ,,Mindig kirakok egy fűthető elektromos párnát az év leghidegebb éjszakáin – a környék macskái szemlátomást hálásak érte.”



4. ,,Édesapám megmentette ennek a pókhálóba ragadt kolibrinek az életét.”
5. ,,A nővéremnek esküvője volt a hétvégén, én pedig készítettem egy kis nasi-bárt a vendégeknek.”
6. Ez a nő ölébe vette és megnyugtatta valaki másnak a gyerekét a repülőgépen.
7. Meglátta, hogy az anyuka nem boldogul egyedül a babakocsival, így hát a rendőr minden kérés nélkül a segítségére sietett és levitte a babakocsit az aluljáróba.


8. ,,Az anyósom kézzel készítette nekem ezt a zoknit. Annyira imádom, hogy muszáj voltam megosztani…”
9. A kávézó alkalmazottai házat építettek a környék kóbor macskáinak, akiket rendszeresen etetnek is.
10. A JYSK magyarországi üzletei december 24-én zárva lesznek, hogy a dolgozók otthon tölthessék az egész napot a családjukkal. Le a kalappal!
11. Valaki itt hagyta a sapkáját egy légmentesen zárható csomagolásban, hogy ha valakinek fázik a feje és nincs pénze sapkára, akkor elvehesse és használhassa.

12. Ebben az kávézóban a vendégeknek lehetőségük van bizonyos összeget felajánlani az éhezők számára. Ha elég pénz összegyűlik egy adott ételre, kiakasztanak egy cetlit a falra, amit bárki levehet és felhasználhat, ha nincs pénze, de éhes és enni szeretne.
13. ,,A macskánk nem éri el a kedvenc játékát (a ventilátor kapcsoló zsinórját) ezért a férjem minden nap egyszer felemeli, hogy megpofozhassa a mancsával.”
14. ,,Elkezdett esni az eső, amíg a boltban voltam, és valaki egy zacskót tett a biciklim ülésére, hogy ne ázzon el és ne a vízbe kelljen ülnöm.”
15. ,,A feleségem gyerekkora óta magával hordja a játékmackóját, most mégis elcsomagolta nekem a bőröndömbe, hogy ne érezhessem magam egyedül az üzleti úton.”
16. ,,A szombat délelőttünket azzal töltöttük, hogy összeszedjük a kollégiumunk körül az eldobált cigicsikkeket.”

 

 

 

 

 

 

17. Ez a kisfiú a saját esernyőjével próbálja óvni az esőben didergő kóbor macskát.
18. Gyerekek segítenek megmenteni az árnyékoló tetején ragadt kiscicát.

19. Néha ennyi is elég, hogy szebbé tegyük valakinek a napját.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?