Egyéb

Kettészakad a villa? Óriási balhé robbant ki, csak úgy zengett az egész ház – videó

Üvöltözés és könnyek – csúnyán összeveszett Zsuzsu és Greg, pedig eddig mindig számíthattak a másikra.

 

 

 

Vége lenne a nagy barátságnak? Greg és Zsuzsu veszekedésétől zengett a ValóVilág villa a minap: Zsuzsu az előző napi sérelmein nem tudta túltenni magát, és bár Greg próbált vele beszélni, a lány ellökte magától és könnyekben tört ki. Ám amikor egy kis idő elteltével is csak a szipogása volt hallható, Greg nem bírta tűrtöztetni magát:

„Most szerintem egy kicsit Zsu megint túlzásba viszed” -kezdte, azzal vádolva, hogy csak magára akarja hívni a figyelmet. A lány ezt tagadta, és azt hangoztatta, nem akar veszekedni, mégis hatalmas kiabálás kerekedett másodpercek alatt:

Szerepeljél Zsu, sírjál még reggelig, mással úgyse tudsz érvényesülni, csak a hisztijeiddel meg a sírásoddal.” – magyarázta Greg, majd Reni közbeszólásával teljesedett ki a vita, egymást túlüvöltve próbálták meggyőzni a másikat saját igazukról.

 

 

 

 

 

 

 

Mindig úgy csinálja, hogy róla szóljon minden. Egyébként előadja itt a fordított dolgokat, hogy ő most szürke akar lenni. A f.szt, ha szürke akarnál lenni, be se jöttél volna ebbe a villába!”- zárta mondandóját a fiú, aki saját bevallása szerint egyre kevésbé tudja tolerálni társa viselkedését:

„Nagyon-nagyon pengeélen táncol nálam mostmár a Zsu.”

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?