Érdekes, Film

15 hollywoodi sikerfilm, amiben óriási logikai bukfenceket felejtettek a rendezők

Kedvenc filmjeink közben legtöbbször annyira magával ragad azok története, hogy észre sem vesszük az azokban felejtetett kisebb-nagyobb hibákat. Pedig van belőlük bőven, és ahogy azt az alábbi lista is remekül szemlélteti, még a leghíresebb hollywoodi mozifilmek is csak úgy dúskálnak az értelmezhetetlen és megmagyarázhatatlan logikai paradoxonokban.

 

 

 




Armagedon (1998)

Logikusabb és könnyebb is lett volna az asztronautákat megtanítani fúrni, mint néhány olajfúrótornyon dolgozó munkást kiképezni asztronautának. Mikor Ben Affleck erre rávilágított, Michael Bay elküldte őt melegebb éghajlatra

Lara Croft: Tomb Raider (2001)

Angelina Jolie majd két órán át azon fáradozik a képernyőn, hogy elpusztítsa a fény háromszögét, mielőtt még az rossz kezekbe kerülhetne. Annál is érdekesebb persze, hogy miután sikeresen megtalálja a műtárgy egyik felét, a film kétharmadát azzal tölti utána, hogy megtalálja és elpusztítsa a másik felét is, pedig a háromszöget csak a két különálló részt egyesítve lehetett volna pusztító célokra használni

 

 

 

 

 

Toy Story (1995)

Ha Buzz tényleg úgy gondolja, hogy ő egy igazi asztronauta, akkor miért szilárdul meg az emberek jelenlétében?

Gravitáció (2013)

Amikor Kowalski megkéri Stone-t, hogy engedje el őt, mert a kábel nem fogja megtartani mindkettőjüket, valójában egy teljesen abszurd szituáció zajlik le, mivel az űrben vannak és nincs gravitáció, ami miatt kicsit is nehezebb lett volna két embert megtartani, mint egyet




Másnaposok (2009)

Egy szállodában és kaszinóban szinte minden egyes négyzetcentiméter be van kamerázva, ezért a fiúknak nem lett volna esélyük felvinni Dougot a tetőre anélkül, hogy valaki észre ne vette volna, amit csinálnak.

 

 

 




 

 

 

A Da Vinci-kód (2006)

Nem kellett volna kitalálni a cryptex zárjának kombinációját, elég lett volna lefagyasztani, melynek következtében a benne lévő ecet (ami erőszakos felnyitás esetén megsemmisítette volna a benne található papírt) megfagyott volna, és nyugodtan szét lehetett volna feszíteni az egészet

Hétköznapi vámpírok (2014)

A vámpíroknak nincs tükörképük, ez tiszta sor, viszont, ahogy a kezükben lévő tárgyak (mint például a képen a csésze és a fakanál) úgy a ruháiknak is látszódniuk kellett volna a tükörben




Az acélember (2013)

Ha Superman immunis minden fegyverre és megvágni sem lehet, akkor vajon hogyan borotválkozik?! Egyes jelenetekben szakállal, majd újra megborotválva láthatjuk

Hamupipőke (2015)

A hamupipőke sztorija igen egyértelmű: éjfélkor minden visszaváltozik. A lovak egerekké, a báli ruha rongyokká, stb. Egy kérdés nem világos: az üvegcipő miért marad üvegcipő?

A Hangya (2015)

A hangya című filmben többször is hallhatjuk, hogy a kicsinyítés ellenére a súlya nem változik. Ha ez tényleg így lenne, akkor a hangyák nem lettek volna képesek megtartani a főhősünket

 

 

 




 

 

 

Eurotúra (2004)

Mivel Mieke csak Scott e-mail címét blokkolta a filmben, ezért elég lett volna egy másik e-mail címről üzenetet írni neki, ahelyett, hogy emiatt Európába utaztak volna

Harry Potter és a bölcsek köve (2001)

A roxforti vonat négy kocsiból áll, Ron pedig úgy nyit rá Harry-re, hogy azt mondja, minden hely foglalt. A kérdés már csak az: miért ül akkor egyedül Harry egy 6 személyes fülkében?

Wonder Woman (2017)

Van egy rész a filmben, amikor Gal Galdot estélyi ruhája alatt elvileg a Wonder Woman jelmez található. Ha ez valóban így lett volna, akkor a színésznő dekoltázsánál látszódnia kellett volna a jelmeznek

Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész (2011)

A visszaemlékezésben, amikor Piton és Lily gyerekek voltak, Lily barna szemmel látható. Ez lehetetlen, mivel a filmben mindenki azt mondja Harry-nek, hogy ugyanolyan a szeme mint az anyjának, vagyis Lily szemének kékszínűnek kellett volna lennie






Vissza a jövőbe (1985)

A múltban Biff szexuálisan zaklatta Lorraine-t, ennek ellenére George mégis felkéri őt, hogy dolgozzon az autóján, ezzel tulajdonképpen kikényszerítve, hogy Biff mindennap találkozhasson a feleségével

Holnapután (2004)

A film egyik utolsó jelenetében azt láthatjuk, ahogy helikopterrel siettek a felhőkarcolók tetejére mászott túlélők segítségére. A kérdés már csak az, hogy miként bírtak kimászni a tetőre, mikor azt elvileg három méter hó és jég borította?!

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?