Egyéb

Velük indul a Való Világ új szériája: ők költöznek be először a luxusvillába

Budapest − Az új szériában is igazán színes karakterek költöznek be a ValóVilág Powered by Big Brother 9 villájába.

 

 

Az új játékosok, akik közül vasárnap este már heten bemutatkoznak, mind színes egyéniségek, és nagyon különböznek egymástól. Több ezer jelentkező próbált szerencsét a válogatásokon, és tizenketten kerülnek majd be a műsorba. Akad közöttük sztriptíztáncos, felszolgáló, randitanácsadó, nőcsábász is, sőt igazi megosztó személyiség, bajkeverő, valamint a magyar Ken baba is megmutatja majd magát a valóságshow-ban.

Mint tudjuk, „Itt a lét a tét!” Mindenki nyerni akar, és a célja, hogy hazavihesse a 36 millió forintos főnyereményt, de van, aki családját is szeretné a nyereménnyel segíteni, más kezdőlökést akar a rózsaszín álomvillája megépítéséhez. Bemutatjuk az első hét játékost a Blikk olvasóinak, akik eldönthetik, kinek szurkolnak az RTL II-n vasárnap elrajtoló ValóVilág 9.-ben.

Izgalomban, balhéban, vidám és szomorú pillanatokban nem lesz hiány, hiszen minden percüket kamerák lesik. A ma esti Fókusz Pluszban közelebbről is megismerhetik őket a nézők.

 

 

 

 

Cintike

A 27 esztendős pultos azt reméli, hogy ez a valóságshow meghozza neki az ismertséget, és végre felpörög az élete.

– Jókedvű, pörgős csaj vagyok, aki mellett sosem lehet unatkozni. Benne vagyok a bolondozásban – mondta Cintike.

Csoki

Afrikai édesapától és magyar anyától származik az Olaszországban született 21 éves játékos. Szeret szerepelni.

– Habár nincs bennem olasz vér, mégis egy igazi olasz csődörnek tartom magam, aki büszke a méreteire, mindenhol – mesélte nevetve Csoki.

Greg

A 30 éves ápolót a magyar Ken babaként is ismerik, fontos számára a külseje, pánszexuáiisnak vallja magát. Szeretne egy rózsaszín babaházba költözni.

– Napi 12 órákat dolgoztam, a villában végre magamra is lesz időm – vélekedett Greg.

Krisztián

A 23 éves macsó egy igazi csajozógép, aki már most kijelentette, ő nyeri majd meg a játékot.

– Ezer arcom van, igazi kaméleon vagyok, ezért nem érhet meglepetés a villában. A nyereményt egy nagy házra költöm – fogadkozott Krisztián.

Zsuzsu

A 23 éves lány saját bevallása szerint igazi megosztó személyiség.

– Nem mennek el mellettem az emberek szó nélkül. A nyereményből a családomat szeretném támogatni és megtanulni olaszul – árulta el Zsuzsu.

Adri

A 26 esztendős értékesítő férfikommunkációval is foglalkozik, pasiknak ad praktikus randitanácsokat.

– Az igazság az, hogy csajokkal általában nem jövök ki jól. Amióta szakítottam a párommal, úgy érzem, hogy végre igazán élek – mondta Adri.

Reni

A 20 esztendős sztriptíztáncos bohókás vidám figura, a ValóVilágban szeretné megmutatni igazi énjét.

– Korábban küszködtem a súlyommal, bulimiás, majd anorexiás voltam. Sokat küzdöttem azért, hogy ilyen alakom legyen – büszkélkedett Reni.

 

 

A képekre kattintva láthatod teljes méretben: 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?