Érdekes

20 tárgy és élőlény, aminek a méreteit gyakran alábecsüljük

Az interneten szörfözve számos olyan dologgal találkozhat az ember, ami sokszor azt a téves benyomást képes kelteni bennünk, hogy már mindent tudunk róla és minket már nem érhet meglepetés vele kapcsolatban. Nem a fenét! Ahogy azt az alábbi képek is remekül mutatják majd, számtalan olyan dolog létezik a világban, aminek a méretét – ki tudja milyen okokból kifolyólag – de alaposan alábecsüljük sokszor. Most ezeket tesszük kicsit tisztába..

 

 

 

 

1. Nyilván sok képet láttál már a Gizai piramisokról, de fogadjunk, hogy ez a kép még így is meglepett Téged!
2. Egy gorilla kezének mérete az emberi kézhez viszonyítva.
3. Ugye megvannak az autópályák fölé kifüggesztett város/távolság jelző táblák, amiket 130-nál is jól kell látniuk az autósoknak? Íme a méretük.


4. Ha pedig már itt tartunk: íme egy közönséges jelzőlámpa, egy ember méretéhez viszonyítva.
5. Sherman tábornok fája – a Föld legnagyobb törzstérfogatú fája az emberekhez képest.
6. A 67P/Csurjumov–Geraszimenko nevezetű üstökös mérete Los Angeleshez képest.
7. Egy kifejlett wombat mérete.


8. Egy bányászathoz használt billencs mérete, egy hétköznapi iskolabuszhoz képest.
9. Egy ló tüdeje, felfújt állapotban.
10. A mongol birodalom hozzávetőleges mérete 1279-ben a teljes világhoz képest.
11. Michelangelo Dávid-szobra egy emberhez viszonyítva.
12. A Nap valódi méretének megértéséhez képzeljük el, hogy az átlátszó gömb a Nap, a kék kis golyók egyike pedig a Föld, amiből nagyjából egymillió darab férne el a Nap belsejében.
13. Az amerikai Nemzeti Levéltár ajtaja.
14. Egy szélerőmű mérete egy emberhez viszonyítva.
15. A Hawaii-i Makapu világítótorony égője egy emberhez képest.
16. Az óriásmedúzák sem véletlenül kapták a nevüket.
17. Egy szénakazal, ami teljesen új megvilágításba helyezi a ,,tűt a szénakazalban” kifejezést.

 

 

 

 

 

18. Óriás japán rák.
19. Ha esetleg azt hitted volna, hogy a vadon élő farkasok éppen akkorák, mint egy közönséges kutya.
20. A Szaúd-Arábiában található Abrádzs al-Bajt toronyház órája, ami 46 méteres átmérőjével hivatalosan is a világ legnagyobb órája. Csak a viszonyítás végett: a Big Ben órájánál több mint hatszor nagyobb.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?