Érdekes

A 9 legdrágább dolog a bolygón (felejtsd el az aranyat, a skorpióméreg a tuti)

Mit gondolsz, mennyibe kerül egy palack víz vagy egy fürt szőlő a világ legdrágább változatából? Bármilyen összegre is gondoltál, eláruljuk, hogy sokkal többe. Hogy pontosan mennyibe, azt a most következő listán taglaljuk bővebben, ahol a világ legdrágább dolgait gyűjtöttük most nektek egy kalap alá.

 

 

 

1 Ruby Roman szőlő

Ezt szőlőt kizárólag a japán Ishikawa prefektúrában termesztik és árulják, aukció keretén bleül. Szigorú szabályok szerint termesztik: minden szőlőszemnek legalább 30 gramm súlyúnak kell lennie, az egész csomónak pedig legalább 700-nak. Kezdetben 26 dollárért kínálták grammját, de 2017-ben már volt aki 9800 dollárt, vagyis közel 3 millió forintot fizetett egy fürt Ruby Roman szőlőért.

 

2 Huja toll

3 Huja (madár)

A huja madár tolla azért ilyen értékes, mert kihalt a 20. század elején. 2010-ben 10 ezer dollárért, vagyis majd 3 millió forintért kelt el egy darab huja toll. Meglátva a benne rejlő lehetőségeket, mára valóságos bűnszervezet nőtt a madár tollának árusítása körül, ám ezek rendszerint csak átverések, nem igazi huja tollakat árulnak.

4 Trícium

1 gramm trícium 30 ezer dollárba, vagyis 8,5 millió forintba kerül. A tríciumból kiszabaduló elektronok előidézik a foszfor ragyogását, így a két elemből önmegvilágító eszközök készíthetők, például vészkijárat jelzések vagy épp órák.





 

5 Víz

El tudod képzelni, hogy miért kerülhet egy 1,25 literes víz 60 ezer dollárba, vagyis több, mint 17 millió forintba? Eláruljuk: az Acqua di Cristallo-t ugyanis egy Fidzsi-szigeteken található forrásból nyerik ki a tökéletes víz-ízhez pedig még egy csipetnyi izlandi gleccservizet is felhasználnak.

6 ,,Látás”

Luxturna nevezetű gyógyszer segít helyreállítani az embrek örökölt vakságát és visszaállítani az ő szemük világát. Egy ilyen tabletta 425 ezer dollárba, vagyis 121 millió forintba kerül, míg a teljes kezelés ára várhatóan valamivel 1 millió dollár felett, úgy nagyjából 400 millió forint körül áll majd meg végül.

 

 

 

 

7 Tea

A „Big Red Robe” a létező legdrágább Kínai tea. A teafüvet évente egyszer szüreteik és csak minden ágról maximum 4 levelet szednek le. Épp ezért kevesebb, mint 500 gramm ilyen legendásnak számító teát gyártanak évente, melynek ára elérhető akár a 685 ezer dollárt, vagyis a 195 millió forintot.

8 Skorpió méreg

Az izraeli skorpió (Leiurus quinquestriatus) mérgét például a rákkutatásban használják, és folyamatosan fejlesztik, ezért 1 gallon (3,7 liter) ilyen skorpióméreg körülbelül 39 millió dollárba, vagyis több mint 11 milliárd forintba kerül. Mivel egy skorpió összesen 2 mg mérget termel, ezért egy gallonnyi méreg kimeréséhet több mint kétmillió skorpiótól kell mérget venni.

9 Californium-252

A legdrágább anyag egy grammja 27 millió dollár – ennél már csak az antianyag kerül többe (6,25 billió grammonként) -, használják a kutatásban és a terápia területén egyaránt. Összehasonlításképp: a gyémánt grammja csak 55 ezer dollár. A Californium 252-es izotópja azért kerül ilyen sokba, mivel mesterséges anyag, és előállítása, az antianyaghoz hasonlóan, igencsak körülményes, viszont az elkészült Californium-252 igen sok területen hasznosítható.

A Californium-252 nagyon erős neutronforrás, egyetlen mikrogrammja 170 millió neutront bocsát ki percenként (spontán maghasadás révén). E tulajdonsága miatt olyan eszközökben használják, amelyek révén vizet vagy kőolajat lehet kimutatni a talajban, illetve a talaj nedvességtartalmát lehet felbecsülni (ez építkezéseknél és útépítéseknél hasznos), továbbá ezüst- és arany-rétegeket lehet azonosítani és mérni a Föld mélyében. Californium-252-t használnak a nukleáris reaktorok beindításához, a hasadóanyag-tartalom méréséhez, anyagszerkezeti hibák feltárásához, robbanószerek felderítéséhez.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?